2020

Interjú az olvasóval

Papp Péter: Miért nem a polgári neveden adod ki a könyveid? Szted, mi a jó az írói álnévben? Ha jól mondom, h álnév. És honnan jött ez a Robin O Wrightly név? Talán jelent valamit?

Robin O’Wrightly: A polgári nevem nem annyira izgalmas, ráadásul már alkot valaki íróként ilyen néven (és még a stílusunk is hasonló, szoktak minket keverni). Én ezt elkülönülés miatt használom, a polgári nevem alatt pedig illusztrátor és grafikusi munkakörben tevékenykedem. Kezdetnek volt bennem egy olyan, hogy külföldi és férfi íróktól jobban olvasnak a magyarok, de ez mára már erejét vesztette, mint érv. A Robin O’Wrightly egyrészt uniszex (férfi és női név is lehet a Robin), másrészt angolszász (valamennyire globális), elég hosszú, hogy megjegyezzék és szójátékhalom. :D A “robin” énekesmadár (pl. red robin = vörösbegy), amúgy nekem régen énekesi időszakomból maradt meg, mint művésznév. A Wrightly a “write” + “rightly” összefonódása, azaz szépen, igazat írni. Az O’ pedig olyan íres, segít átlendülni az n után és a (w)r előtt, meg mert szeretem az íreket, pl. Flannery O’Connor írónőt, akinek a munkássága tizenéves koromban nagy hatással volt rám. És hát ebből is ki lehet hozni a szójátékot: az ír író, aki ír. :D

PP: Milyen műfajban írsz?

ROW: Elég szerteágazó zsánerben igyekszem alkotni. Romantikus szatírával kezdtem, de írtam már lélektani krimit, sci-fibe oltott rom-ero krimiparódiát, romantikus történelmi családregényt, misztikus thrillert és van sci fantasy kalandom is fiataloknak. Sokan azt hiszik, keresem a zsánerem, de nem – igazából az összes érdekel. :D

PP: A magyarázatod, h vörös és Robin de van ott write is számomra Da vinci kód magasságokba tör, aranyosan bonyolult. :D

ROW: Köszi. :D Én elég bonyolult vagyok úgy alapból. Egyesek szerint, ha nem lennék, ki kéne találni. :D

PP: Grafikus, illusztátor nem esik messze az irodalomtól abban az értelembe, hogy könyveket is lehet illusztrálni. Gondolom a saját könyveid is illusztrálod.

ROW: Igen, így van. Sőt egyes kiadási munkálatokat is: borítótervezés, tördelés, nyomdai előkészítés.

PP: Neked nagyon jó, h felfedezted Flannery O’Connor írónőt, én soha sem halottam róla, Szóval ő volt rád nagy hatással. Ő romantikus vonalon mozog? Kezdetben talán még utánoztad is őt? Vagy, hogy kell elképzelni, hogy hatással volt rád? Flannery O’Connor végül is mit adott neked? Mit mutat be?

ROW: Nem, ő hasonlóan bizarr, meghökkentő thrilleríró, mint Roald Dahl. Kicsit spirituálisabb nála, mert Flannery mélyen hívő, katolikus asszony volt. Sajnos leukémiában halt meg elég fiatalon. Szóval írhatott volna még sok hasznos kötetet, de az élet máshogy gondolta. :( Elgondolkodtató, kemény lelkivilágú, szokatlan végkifejletű történeteket ír. Az embert, mint egy csodálatos szörnyeteget mutatja be, minden visszásságával és fennköltségével. Nem utánzom őt, igazából a hozzá kötődésem egyszerivé és megismételhetetlenné vált, miután elolvastam a Minden szál összefut című novelláskötetét. Annyira mély nyomot hagyott bennem, a gondolatai, a sorsa miatt nagyon közel éreztem magamhoz, bekattant, hogy ha élne, lehetne az irodalmi lelki társam. Rengeteget tanított az elborzasztás és katartizálás erejével. Ez olyan elmagyarázhatatlan, ezt át kell élni. Hasonlót Jo Nesbo-vel éltem át néhány hete.

PP: Szeretem, h jó sokat válaszolsz, Élmény olvasni.

ROW: Köszönöm, örülök. :)

PP: Nyilván majd ki lehet térni, hogy egyáltalán milyen témákat dolgozol fel? Mennyire mélyek? És mennyire érzed ezt küldetésnek, h na egy témáról elmondod a véleményed? És akkor bemutatod. Vagy ” csak” szórakoztatni akarsz?

ROW: Szerintem a téma mindig az utcán hever – szóval az aktualitások ugyanúgy nem kerülik el a figyelmemet, mint a közvetlen környezetemben zajló események, például a családom egyes ágának meghökkentő története. Ezek legtöbbször elég komorak, például a családon belüli vagy a nemi erőszak, amire egy saját sorozatot tartok fent. Ettől élesen elkülönítem a vidám történeteket, amelyek viszont szigorúan csak szórakoztatni akarnak, elvégre van elég szomorkodnivaló a világban. Szóval én igyekszem mindkét ágát kihasználni a tájékoztatásnak.

PP: Én mindig ezt várom, h egy író igenis nyilvánuljon meg azért közéleti témákban is, ilyesmire gondolok, h a “nők helyzete Magyarországon?”

ROW: Tudatosan kerülöm a lokális helyzet bemutatását, ami miatt kaptam már kritikát, de azért teszem ezt, mert nem akarok meddő vitákat generálni. Annak idején politikai aktivista voltam, úgyhogy untig eleget vitatkoztam és tapasztaltam, miközben igazából nem haladtunk jó irányba azóta sem. A nők helyzete a világ minden táján elkeserítő kisebb vagy nagyobb arányban, de erre nem megoldás, hogy akkor a férfiaknak is legyen az. Nem vagyok gendersoviniszta, szeretem nézni az embert magát, függetlenül attól, hogy mi van a lába közt.

PP: Ami szintén érdekel, h szerinted te mit adsz az olvasóknak és volt e olyan visszajelzés, h Robin, úgy jobb nekem mert elolvastam a könyved. Lelket öntöttél belém. Ilyesmi.

ROW: Kicsit luciferi, de “azt adom, mi lényegem”, persze igyekszem jó értelemben adni. Azért nem kímélem az olvasóimat, de ennek is nagyon egyszerű az oka: tanulj meg gondolkodni. Nem úgy, mint én, csak kezdj gondolkodni. Szerencsére sokan írták már, hogy a vidám történeteim depressziós időszakból rángatták ki, vagy épp alkotni kezdtek tőle. Olyan is volt, aki a saját munkásságát gondolta át, és szerencsére azóta is boldogan ír, és milyen jókat! Nem miattam, persze, félre ne értsd. :D Hanem önmagától. Igyekszem felszabadítani az olvasóimat, és ez persze néha fáj. Akinek az elevenébe sikerül vágnom – ilyen ez a popszakma -, az nem szokta megköszönni. De ezzel meg úgy vagyok, hogy ő nem célcsoport, vagy nem most jött el az idő a velem való találkozásra. Majd máskor – vagy soha. Rengeteg olvasnivaló van. Nekem az a célom, hogy azokhoz jussanak el a könyveim, akiknek szükségük van rájuk.

PP: Ki lehet még térni arra, hogy mi a véleményed a felnőtt irodalomról? Mondjuk ki pornóírásokról. Ez miért jó? Végül is engem a véleményed érdekel. Magyarán az ember a betűk mögött.

ROW: Hadd kezdjem azzal, hogy első hosszabb irodalmi élményem tizenkét éves koromban ért, amikor is nekiálltam egy erotikus kisregénynek. Komolyan! Természetesen nem maradhatott, a cenzúra összetépette velem. Teljesen jogosan, mert mégis csak várjon az ember ezzel a témával, ha már felnőtt. :D Úgyhogy már közel a negyvenhez ismét megpróbáltam. Ez is egy zsáner. Olvasni nem szívesen olvasom – eltekintve néhány, a témában nagyon jól író szerző munkáitól, mint pl. M.G. Brown vagy Victoria Green -, írni pedig elborultabb formában szoktam, Mia Frances néven. De amúgy ez sokkal szélesebb kérdés, mert az erotikus nem pornó, a pornó pedig nem erotikus, vannak átfedések és különbségek. Egyik sem jobb vagy rosszabb, hanem más. Meglátásom szerint kezd túlsúlyban lenni ez a műfaj, lehetne sokkal kevesebb. Szóval lehet, nekem sem kéne bővítenem a repertoárt benne, de hát ilyen rossz a vérem, na. :D

PP: Arra is ki lehet érni, h ha írtál egy könyvet, miért írtad? Milyen volt a fogadtatása? Itt el kell mondani azt is ha nagyon rossz, ha sokan lehúzták. — Számomra ez értelmes. A másik stílus könyvcímek felsorolása és az önreklám nem érdekel mert ennek semmi súlya nincs. Ugye ha valaki mondja, h na mint író megakarok nyílni akkor a negatívabb részeket is el kell mondani, Főleg a rossz kritikákat. És őszintén, hogy az irodalmi dolgokhoz, hogy viszonyul? Pl. Tök jól, vidám vagyok. Vagy depressziós voltam mint az állat mert nem vették a könyvem.

ROW: Kezdetben önkifejezés okán írtam, mint mindenki más, és a könyveim is elég szabados okokból kezdtek el születni. Az első egy tizenéves fogadásból, a második feszkólevezetésből, a harmadikat a családom hihetetlen története ihlette, amit akkor tudtam meg stb. és így tovább. :) Manapság a meglévő sorozataim szereplőinek életét és a köteteket görgetem tovább. Az a tapasztalatom, hogy tíz emberből öt szereti, három elvan vele, kettő meg utálja. Brit tudósok kimutatták. :D
Remélem, jól értelmezem, amit kérdezel: hogy kaptam-e rossz értékelést? Persze. Szerintem nincs író, aki nem kap, maximum törli vagy figyelmen kívül hagyja. Én nem szégyellem, szerintem így lesz reális egy mű megítélése, hogy nem csak dicsérik. Persze annak örülök, ha valakinek tetszik, hogy a fenébe ne, hízik a májam, vidámkodik a fejem, hogy végre valami haszna van a tudományomnak. De van, akinek nem jön be, mert nem vagyunk egyformák. Ha rossz értékelést kapok, mindenképpen el kell különíteni a személyeskedést és a céltalan fröcsögést, ami valami haragból fakad, ezt el kell engedni. De ha valaki értelmes negatív kritikát ír, neki miért nem tetszett, milyen hiba volt benne, és tényleg ott van, akkor azt érdemes megfontolni és lehetőség szerint kijavítani. Ilyen alapon szerkesztettünk már át könyvet, remélhetőleg hamarosan megjelenik. :) A kedvenc negatív értékelésem: “Nem tetszett, ezért örülök, hogy rövid volt.” :D Na, hát mire nem jó egy könyv?! :D

PP: A Sorozat önmagában is egy mágia. Lehet szeretni és akkor várjuk a következő részt. Te hogy gondolod?

ROW: Én szeretem a sorozatokat is, meg a monográfiákat is. Remélem, hogy szeretik, mert várják a következő részeket :D

PP: Monográfia, életrajzot jelent? És elmesélhetted, h te mint kortárs író , hogy viszonyulsz ilyen Moly típusú oldalakhoz? Örülsz, h onnan kapsz visszajelzést? Nyomtatot sajtóba, gondolok napi lapokra, sőt irodalmi lapokra, ezekbe megjelensz? És akkor egy másik dimenzióban is megismerik a neved.
ROW: Nem, a monográfia egykötetes mű, tehát nem sorozat. Egyelőre csak a Molyt figyelem, illetve a Goodreadset, de visszajeleznek a GooglePlayen is. A következő lépés a sajtó, arra lenne szükség, de még nem szerveztem oda ilyesmit. Annak is eljön az ideje, csak nincs energiám megszervezni a napi teendők mellett. :D

PP: Kik jeleznek vissza? Olvasók?

ROW: Igen, illetve bloggerek, akik könyvek értékelésével népszerűsítik az írókat.

PP: Jó lenne ha kiemelnéd egy könyved és akkor arról beszélnénk.

ROW: Megmondom őszintén, nehéz, mert mindegyik más miatt aktuális. Ha gondolod, feldobom a labdát, itt megnézheted, melyik könyv érdekelne bővebben: https://moly.hu/alkotok/robin-owrightly/konyvek – Egyszerűbb ez, mint nekem választani, mert mindegyikről litániát írhatnék :D

PP: Na de mégis válasz egyet, kérlek.

ROW: Akkor legyen az, aminek jelenleg is íródik melléktörténete. :) Legyen az Andrea & Andrea. ;)

PP: Andrea és Andrea, ha jól írom. Akkor erről mesélj kérlek. — És adok időt nyugodtan írj. Ha szeretnél.

ROW: Igazából így nehéz írni róla, ha nincs konkrét kérdés, mert annyira szerteágazó…
Talán ez egy érdekes adalék lehet, ami máshol nincs még leírva: az Andrea & Andrea egy totális rekordkönyv.

  1. Ez készült el a leghamarabb (16 nap alatt a nyers kézirat és 3 hónap alatt a kész könyv – egyetlen perc alatt kipattant ötletből, ami 2 nappal előzte meg a kézirat elkezdését).
  2. Ez a legkevertebb zsánerileg. hivatalosan “romantikus erotikus abszurd humorú szatíra és sci-fi krimi”.
  3. Erre a könyvemre írták azt, hogy de jó, hogy rövid, mert utálták, és így nem kellett sokat olvasni. De ugyanez kapta azt az értékelést is, hogy nagyon komoly depresszióból kapta ki az olvasót, nem is egyet, illetve van, akinek a könyveim karakterei közül ebben szerepelnek a kedvencei. Mondhatnám, ez a legkomolyabb “hőingadozású” regényem.
  4. Ez az egyetlen könyvem, ami – még ;) – nem sorozat. De hamarosan az lesz… :D
  5. Jelenleg írok egy karanténnaplót az egyik főszereplő nevében, Andrea tutto bene címmel. (Igen, megint szóvicc! :D ) Andrea Rigo rendőrhadnagy a gyilkosságiaktól, ugyanis Milánóban él, és sajnos őt sem kerülte el a szigorú kijárási korlátozás, így kénytelen mobilba vésni a megpróbáltatásait. Elég nagy kihívás, tekintve, amin most Olaszország keresztülmegy, miközben Andrea élete egy szatíra. Sírok-nevetek, amíg írom… Szerencsére nem vírusos! Itt lehet követni a sorsát valós időben (nyolc napos csúszással az alapvető szerkesztés miatt): https://www.facebook.com/groups/robinesborkauniverzuga/permalink/883070895450242/

PP: Ez gyönyörű volt!

ROW: köszi, remélem, sikerült valahogy megvilágítanom a dolgot :) ha van még kérdés, szívesen válaszolok. de látom, írtál :) kicsit küzdök a FB-kal, mert lassul szegény, mint-a-zááállat

PP: Robin, következő témaként. Te , hogy látod a könyv jövőjét. Erről ha mesélnél.

ROW: mármint maga a könyv, vagy papír kontra elektronikus? Szerintem a könyv az egyik legjobb találmánya az emberiségnek. Szerencsére kőtáblától ebook-olvasóig kitart, úgyhogy nem kell rettegnünk a hírhedt Gutenberg-galaxistól. Nincs a közepén fekete lyuk. :D Mindig fogunk olvasni, ezért én a papírkönyvek mellett egyenrangúnak tartom az ebookot, sőt a hangoskönyvet is. Ezek nem egymás ellen, hanem egymás támogatására vannak jelen. Így kellene hozzájuk állni – szerintem.

PP: Robin, olyan vagy mint a hurrikán felkapsz engem és megpörgetsz, kapkodom a fejem Andrea kalandjait olvasva. Ömlik belőled az ötlet, a vidámság. Kedvet kaptam, h olvassam Andreát.

ROW: Örülök neki, ez volt a célom :D <3 Most ingyenesen elérhető az ebook, hogy karantén idején megkönnyítsük a könyvellátást.

https://shop.konyvmogul.hu/robin-o-wrightly

PP: Ez tök jó, h ingyenes.

ROW: Köszi, igyekeztünk a Könyvmogul webáruházzal karöltve kedvezni az olvasóknak. ilyenkor minden könyv életmentő. ha már lábbal nem tudunk elmenni sehová, legalább lélekben tegyük… :)

PP: Robin, termékeny író vagy. Gratulálok!

ROW: köszönöm :) igyekszem. ^_^

PP: Érzed, h támogatnak? Érzed, h a helyedden vagy mint író? Jó helyen vagy? Jó a kiadód?

ROW: Szerencsés helyzetben vagyok, hogy van mögöttem könyvkiadásban szerzett tapasztalat (2009-2016-ig dolgoztam egy könyvkiadónak). Így egy csomó mindent magam is el tudok végezni. Viszont! Nagyon sokat számít, hogy áll mögöttem egy csapat, akik támogatnak, háttérmunkát vállalnak a nevemben, illetve bizonyos körök terheit leveszik a vállamról. Egy könyvet nem lehet és nem is szabad egyedül végigvinni. Sokat segítenek nekem, reklámoznak, intézik a kiadási munkálatok nem rám eső részét, nyomtatják és terjesztik a könyveimet, általuk számos írót ismertem meg, rendezvényeken vehetek részt, ötletelhetünk, projekteket tervezhetünk együtt. Izgalmas! :) Szerintem jó helyen vagyok, igyekszem megszolgálni, hogy a kiadóm is úgy gondolja, megérte ezt a kattant némbert bevállalni. :D Ami az elhivatottságomat illeti: az érettségim óta eltelt 24 évben most először érzem azt, hogy az író-lét az én igazi létem.

PP: Arra is kitérhetsz, h egy kezdő író szerinted, hova, merre induljon. Vagyis pár jó szót azoknak akik kezdők és olvasnak téged most itt.

ROW: Kezdő íróknak is azt tudom tanácsolni, amit a jó öreg Stephen King: olvass és írj sokat. A gyakorlás nagyon fontos, és az is, ahonnan az írástechnika-oktatást elsajátítod. Ja, és ez folyamatos tanulás, amíg egy író él, alkot, addig tanulnia és fejlődnie is érdemes. Persze ehhez fontos egy rutin elsajátítása is. Én annakidején az Egy mondat per nap szellemiségét követtem, ma már szabadabban kezelem, de a lényeg: gyakori időközökben írj. Egy nap egy mondat, vagy hetente egy fél fejezet, a lényeg, hogy folyamatosan csináld. Fú, ebbe bele lehetne menni mélyebben is, de akkor nem jutok el a többi kérdésedhez. :D

PP: Robin, nézd eddig láttalak de annyira nem ismertem a művészi pályád. Sok mindent megtudtam rólad én , és azok akik olvasták ezt. Köszönöm a beszélgetést! Kérlek, h egy jó végszót írj be. :)

ROW: Nagyon köszönöm a kérdéseidet. :) Remélem, hogy valamennyire sikerült bemutatnom magamat, és nem riasztottam senkit el az “ufóságommal”. Egyelőre még itt tevékenykedem, aztán pattanok az Alfa Centaurira, ha eljön az ideje. Addig remélem, hogy hasznosan ügyködhetek még! ;)

(Kérdezz-felelek az Imádom a könyveket FB-csoportban, 2020. április 5-én)

Az interjú sorait változtatás nélkül közöltük.

2016

Könyvmarketing-riport

Az alábbi szó-kép-zelt riport elkészítéséért köszönettel tartozom a Könyvmarketing csoportnak a Facebookon, mert az ottani író- és tagtársak tették fel nekem kérdéseiket 2016. november 30. éjfélig. Megtiszteltetés kérdéseket kapni és öröm válaszolni, remélhetőleg sikerül mindenre, és talán még egy kis pluszt is adhatok mellé. :)

Nádasi Krisz kérdezi:

Mondj magadról pár szót!

Művész- és értelmiségi családból származom, “beoltva” széles spektrumú ARTibio-tikummal. :) Kétgyermekes, férjes családanya csavarral: civilben grafikus 19 év tapasztalattal, ebből 5 évet könyvkiadónak is dolgoztam, például könyveket kézirattól nyomdáig kísértem. Jelenleg alkotói szabadságon vagyok, ez az év ezt hozta el nekem. 12 éves korom óta írok novellákat, verseket, abszurd színi jeleneteket a kuka-asztalfiók-barátok-irodalmi versenyek-alternatív színház vonalán, 2011-ben pedig elindultam a könyvírás felé is. Szándékosan választottam ezt az idegen, uniszex, beszélő nevet, mellyel szeparálhatom grafikusi énem az írótól, így függetlenebb megítélésre számítok. (Beszélő név, mert Robin = rigófélék, énekesmadarak; Write = ír[ni]; Rightly = igazat, helyeset; az O’ meg olyan íres-írós, számomra kellemes átkötő hang a két fél között.)

Beszélj a (leendő) könyve(i)dről!

Jelenleg két kiadott és egy nyomdakész, kiadásra váró könyvem van. (És egy halom megkezdett, félretett vázlat, csonk is, mindent elteszek, biztosan jó lesz valamire, ha másra nem, hát elrettentő példának. :P ) Nem a pénz motivál (elsősorban nem), inkább a saját lelkem terápiás kivetítése, nyomhagyás az világegyetem bőrén (univerzumtetoválás).

  • Egyeske becenév alatt a 2011-ben írt, de 2015-ben a Blurb nevű magánkiadó által publikált Erelem (eszetlen szerelem) című abszurd szerelmes regény-paródia, mely cirka húsz évet váratott magára, míg megszületett. Ugyanez PDF-formában a MEK lapjain is olvasható, mivel papírformában nehéz beszerezni (külföldi nyomda), de külföldi magyaroknak így volt ideális. “Antidepresszáns terápiának” hirdetem, mert állítólag rekeszizomgörcsöt okoz.
  • Ketteske becenevű, Álomtalanítás című könyvem Egyeskével párhuzamosan ért meg, de huszonöt évre született az első szikrapattanástól számítva, 2016-ban került kiadásra az Ad Librum jóvoltából. A Könyv Guru folytatásos regény formájában posztolta ki tavasszal, péntekenként, így aki nem tart igényt a nyomtatásra, az bérmentve elolvashatja kedvére. Ez egy lélektani krimi, korántsem csipkelelkűeknek, teljesen eltér a világa az elsőtől. “Dühkezelő program” szándékkal az olvasóknak, mert nekem az volt és segített.
  • Hármaska becenévvel azt a készülő kötetemet illetem, melyet közvetlen az Álomtalanítás után írtam meg, de félretettem. Emlékkönny lesz a címe, “érzékenyítő kurzus”-ként hirdetem. Erős mondanivalójú és érzelmes családregény, tele valósággal és mesével, egy majd’ száz éves intervallumot ölel fel. Saját családi sztori, egy szomorú, eltemetett hazugság alóli tisztázás okán íródott, mert a háború és a béke nem mindig az, aminek látszik… Teljesen készen van, de még nem tudom, hogyan adjam ki, mert nincs rá keretem, és ezt már nem szeretném csak az éterbe kitenni, vagy legalábbis nem feltétlenül ingyen.

Az ez után tervezett Négyeske, Ötöske és a többiek még csak vázlatban vagy darabokban vannak meg, de a gyerekeimtől már kaptam megrendelést ifjúsági regényre – tetszik az ötlet, jöhet új műfajnak a többi közé. :)

Ossz meg a többiekkel pontosan egy, marketinggel vagy könyvkiadással, könyvírással kapcsolatos tapasztalatot!

2015 őszén érett meg az idő arra, hogy kiadjam az első könyvem. Nem tudom, miért vártam addig, vélhetően minden más lefoglalt, ám azon az őszön közös megegyezéssel megszűntünk egymásnak a munkahellyel, ahova bejártam… Így rengeteg időm lett ahhoz képest, ami azelőtt volt. Pénzszűkében e-bookban gondolkodtam, melyre ISBN-számot kértem, és a technikai kötelezők után feltettem a kész fájlt a MEK-be (ott ma is elérhető). Az a megvallásom, hogy a puszta digitális fájl elkészítésével én kiadást nem teremtek, ezért addig bevételt sem hajtok. (Haszonról most nem beszélünk, ezen a téren rám nem érdemes hallgatni, mert nem vagyok normális. :P ) Október végén egy barátnőm szólt, hogy POD-kiadással, ahol akár egy példányt is eladhatok, nyomtassam ki, így egy amerikai-angol kiadóhoz, a Blurbhöz fordultam. Néhány darabot így adtam el, és nekem is lett egy példányom, azt később elajándékoztam. Sajnos a hazai piacot kicsit költséges ezzel a kiadással beteríteni, ezt később beláttam, de azt is, hogy enélkül egyáltalán könyvem sem lett volna. Elég sokféleképp igyekeztem reklámozni (saját bannerek, posztok, startup-gyűjtés, linkes megosztás stb.), de csak online felületeken, így nem jártam sok sikerrel. Tény, mondom, ne én legyek a mérce, mert én nem akarok ebből meggazdagodni, de azért jól jönne némi olvasói bázis-bővítés. ;)

Szeretnék leírni egy vicces történetet emellé, amivel megtanultam, hogy az időzítés is rettentő fontos a könyvírásban: 12 évesen az első, könyvnek tervezett kéziratom erős, kuka végződésű cenzúra martaléka lett – ez naivságomnak volt betudható, miszerint nem írunk erotikus regényt ennyi idősen, ha a szüleink is olvasótávolságban vannak. :P
Végül finomítva, kevésbé vizuális módon ez az etap beépült a második kötetembe, tehát nem veszett kárba az alaptörténet, amire emlékeztem, és felnőttként is jobban elfogadhatóvá vált környezetem számára a szokatlan stílusom.

Demeter Norbert kérdezi:

Mi az, ami inspirál?

Elsősorban hozott anyagból dolgozom: régi emlékek, álmok vagy éppen családi történetek – de nemritkán beköszönnek aktuális cselekmények is az ablakon. (Az Erelem szereplőit például teljesen ad hoc spamküldők nevei ihlették, amelyektől idegrohamot kaptam már, annyi jött. Eközben a témája tinikorom óta szunnyadt bennem és egy barátnőm novellája motivált rá anno. Az Álomtalanítás pedig fiatalkori rémálmaim és traumák miatt lett olyan, amilyen. Az Emlékkönyvhöz családtagjaim szállították az alapanyagot.) Folyamatosan – most ebben a pillanatban is – minden olyan hatással van rám, amit tapasztalok, hogy előbb-utóbb “kifolyik a tollamon”, így remélem, ha az ég is úgy akarja, bőven lesz hova és kinek leírnom, addig bennem gyűlik-formálódik.

Mennyire hagyod, hogy a karaktereid vezessék a történetet? Választhatnak sorsot maguknak, vagy minden kérdésben te döntesz?

Az Egyeskében elindítottam a szereplőket egy jelenettel, hogy hajrá, srácok, és ők fogták magukat, szót is fogadtak, továbbírták a cselekményt, és mire kettőt hörpintettem a kávémból, azt tapasztaltam, hogy majdnem elpatkoltak autóbalesetben…! Ez annyira megdöbbentett, hogy igyekeztem jobban vigyázni rájuk, mit csinálnak, ám ekkor a sors vette át az írást, és jól összekuszálta a cselekményt. Ha minden igaz, azóta boldogan élnek, ha meg nem haltak, mivel teljesen hülyék, de azoknak állítólag nagy a szerencséjük… :D

Ebből a mázlis bukfencből okulva Ketteskében már meghúztam a gyeplőt. Ott nagyrészt már az elején lehetett tudni, mi lesz a végén, és – bár a karakterek egyikének ez például rendkívül nem tetszett – úgy is alakult, ahogy terveztem. Néhány furcsaság ott is teret kapott, mert a figurák önálló lények, az “élet” meg “egy szemétláda”, de “nem lehet mindig szar”. Viszont ez a könyvem nem humor műfajú, így komolyan kellett vennem a történetvezetést, főleg mert két szálon halad és egy helyen össze is ér egy kávényi időre…

A Hármaskában adott volt, honnan hova haladunk, mivel valós családregény, tehát szereplői valaha élt vagy ma is élő emberek. Karaktereim a történelmi hűség szerint haladnak az időben, ott, ahol megadott pontok szerint ismertem meg a sztorit. De ott, ahol nem szerepelt értékelhető “rekord”, mert krónikásaim nem láttak bele vagy nem emlékeztek rá, oda fikciót tettem, így árnyalva és értelmezve az általam nem ismert vagy már elhunyt szereplők jellemét. A sztori eleve fájdalmas, a vége is szomorú a valóságban, így kitalált befejezéssel kellett enyhítenem a lelkemben keletkezett károkat. Legalább a könyvekben legyen happy end, ha már az élet annyira igazságtalan. Igazából nincs még vége, nyitva hagytam a cselekményt, bár ahova haladhatnánk a kutatással, az elég esélytelen. DNS-vizsgálatra nincs lehetőségem…

Mennyire merítesz a valóságból?

Mindegyik könyvem tartalmaz valamilyen mennyiségben és formában életrajzi elemeket. Nem tervezek autobiográfiát írni, inkább remélem, hogy akik elolvassák életművemet, kedvükre szemezgetnek belőle. Az Erelem a legfiktívebb és az Emlékkönny a legkorhűbb. Az Álomtalanításban az olvasóra bízom, mely részeket tartja valóságosnak és melyeket nem. Szeretem színezni a történeteimet, de elég vastag a múltam furcsaságtartalma ahhoz, hogy itt-ott bizony ne kelljen. ;)

Schwartz Léda kérdezi:

Milyen műfajú könyveket írsz?

Nem titkolt vágyam minél több műfajban írni, minél több olvasónak, bár így is lesznek stílusbeli átfedések, és nem is vagyok skatulya-hívő (hacsak nincs olyan skatulya, hogy “őrült ufó” :D ). Az a meglátásom, hogy amiben nem vagyok jó, az úgyis kihullik, és amiben igen, az pedig megmarad. Majdnem minden műfaj szórakoztat.

Te tervezed a könyvborítóid?

Igen, és a belívek oldaltükrét, a tördelést is magam készítem. Nemcsak gazdaságosság miatt, hanem mert szeretem és tudom ezt a részét is csinálni.

Van-e valamilyen hobbid?

Jelenlegi életkörülményeim miatt nem sok erőm és időm marad hobbira. Az olvasás, fényképezés, rajzolás szóba jöhet, ha van időm, de ritkán… Írni és lakberendezni, kenyeret sütni most nincs lehetőségem, viszont régen szerettem. De nem bánom, majd lesz, amikor lesz. Ja, és szeretek szúdokuzni, de mivel nem tudok, így ez még izgalmasabb. :)

Tomcsik Nóri kérdezi:

Mennyire kötődsz a szereplőidhez? Van, aki különösen közel áll a szívedhez?

Amikor írok egy történetet, akkor mindig nagyon erősen kötődöm a karakterekhez, mindegyikőjük iránt egyformán érzek intenzív érzelmeket, ahogy bennük vagyok és ők bennem, egymással interakcióba lépve. Olyanok, mint az álomszereplők, akik – Zágon Judit pszichológus és álomkutató szerint – valójában énünk többszörös kivetülései. Én szintén ezt vallom. A könyv ugyanúgy ilyen “egoszínház”: az író pedig színész, a rendező és a technikus is egyben. De hazudnék, ha nem árulnám el, hogy különösen közel mégis a kiadás előtt álló családregényem szereplői állnak a szívemhez. Hogy miért? Mert ők nagyrészt vagy valós lények, vagy valós történetbe kerülő kitalált figurák, vagy éppen én magam vagyok az, amikor feltűnök a színen. Bocsi, spoiler. :) Ami érdekes, hogy mindezzel ellentétben mégsem a saját karakterem a kedvencem – hanem két fiktív szereplő, egy fiatal lány és fiú, akik a könyv végén élnek át nem mindennapi, életüket gyökeresen megváltoztató élményt. (Nem, ez most az egyszer nem szex, és nem, nincs több spoiler…) :D

Keszi Csaba kérdezi:

Milyen a hatásos könyvkezdés?

Szeretem aktív jelenet közepébe csöppenteni a főszereplőt. Általában épp beszél vagy beszélnek hozzá, esetleg erős érzések, módosult tudatállapot keríti hatalmába, így az olvasó rögtön szerezhet egy benyomást róla és a karakter helyzetéről is. Én ezt dinamikusnak találom.

Mi a legfurcsább élményed az írással kapcsolatban?

A Hármaskával történt, mielőtt elkezdtem írni, egy erős késztetés indult meg bennem, hogy mi lenne, ha írnék a családom kalandosabbik genetikájú feléről egy könyvet. Nem tudom, honnan pattant ki, csak úgy jött, mert egy bizonyos történetfolyam szerint tudtam dolgokat, és gondoltam, megírom, mint (a)verzió… Konkrétan egy nappal később, csak úgy spontán beesett az apai nagybátyám és hozott egy rakás fényképet, hogy őrizzem meg. Jó, mondom, félretettem, de másnap nem bírtam ki, hogy ne nézzek bele… A későbbi könyvem szereplői néztek vissza rám, továbbá levelek, dokumentumok… Akkor transzba estem, és 15 (!) órán keresztül megállás nélkül írtam. Rá két napra megint benézett a bátyóm, hogy ugye, megvannak a képek és nem szórattam szét a kölykökkel, én pedig annak rendje és módja szerint rárontottam, hogy “most leülsz és mesélsz, kapsz kávét, kaját, de addig nem mész el, amíg el nem mondtál mindent az elejétől a végéig”. Hát igen más lett a történet fekvése, mint amit közel negyven évig ismertem…! Két hónapig magamon kívül voltam, írtam, rajzoltam, őrjöngtem két idegösszeroppanás között, főleg, amikor kiderült, hogy a bratyóm csupa szeretetből először egy harmadik (per)verziót mesélt el nekem. Így utólag röhögök rajta… De akkor nagyon kemény volt. Családom magába, én könyvbe fojtottam azt a kéthavi agybajt. :)

Mennyire számít, hogy jó legyen a történet vége?

Nekem nagyon. Talán azért, mert életemben nem sok happy endet láttam, látok. Ha nincs, akkor csinálok. Legalább a mesék legyenek igazak! ;)


És egy kis plusz kérdezz-felelek:

Miért nem gondolsz komolyabb bevételi forrásként az írásra?

Mert ahhoz angolul kellene publikálnom és mondjuk Amerikában élnem. Komolyan. Itt a nagy számok törvénye: hányan olvasnak magyarul? És hányan angolul? Hát ezért. Meg persze mert ez az egész túlmutat a piszkos anyagiakon. Nyomot hagyni a világban, valami olyasmit, ami túlél. A kinyomtatott könyv – feltéve, hogy rendeltetésszerűen használják és tárolják – képes túlélni az íróját. Ahogy az időkapszulák is, melynek egyikébe sikerült egy verssel bekerülnöm. Kétszáz év múlva kinyitják majd a porom fölött… És ott lesz a versem, én meg már sehol. A könyv ugyanez. Hátborzongató és egyben katartikus, ugye?

Volt olyan, hogy újra kellett írnod egy komplett könyvet, mert elveszett?

Kompletten nem kellett megírnom, de jártam így az Álomtalanítással. Egy portálra gyűjtögettem folytatásos krimiként, vagy 6 fejezet megvolt már, mikor a webadmin fogta magát, minden előzmény nélkül bezárta a boltot és eltűnt félévre. Nekem nem szólt, onnan vettem észre, hogy nem tudtam bejelentkezni… Aha, ezt így megjátszotta, a feltöltött anyagaim meg mentek a  “lecsóba”… Akkor úgy gondoltam, hogy pechemre csak az első fejezet volt meg, ma már úgy gondolom, hogy volt még egy esélyem jobbat írni az elveszett öt fejezetnél. Inkább újra megírtam, mert fontosabb volt a cél annál, minthogy visszatartson.

Van olyan része az írásnak, amit mondjuk nem szeretsz?

A kutatást, a háttérinformációk keresését nehezen végzem el, mert behatárolja az események haladását és engem elbizonytalanít. Félek tőle, hogy valamit kihagyok vagy nem sikerül úgy átadnom, hogy hiteles legyen. Pedig ez őrült fontos, és a harmadik könyvemnél bizony háromszor is újra kellett írnom a történet legnagyobb részét, mert túl felületes és türelmetlen voltam. Plusz a fő krónikásom szavahihetősége sem volt teljes, többször is ki kellett kérdeznem és más-más információkat kaptam. Az az eset nagy lecke volt; szeretem-nem szeretem, a hitelesség háttéranyaggal való biztosítása is az írói munkakör része.

Mikor szoktál írni?

A könyv elejétől a végéig. Megállás nélkül… Nincs napszak. Egy 150-200 oldalas könyvhöz egy hónap kell… Nettó. ;)

Hogy viseli a környezeted, amikor írsz?

Fogalmam sincs. Akkor csak az írásra koncentrálok, minden és mindenki ki van zárva. Ez egy teljesen más tudatállapot. Ilyenkor kell egy klón, akit anyának hívnak, én meg püfölöm a billentyűket a székről való leesésig. Ez szörnyű, de túlzás nélkül így van, úgyhogy a mostani évben, életkörülményeim megváltozása okán nem írtam nagyobb hosszvételű műveket. Ez azt is jelenti, hogy át kell alakítanom az írásmódszerem, mert így nem fogok tudni haladni, az idő és az agyam pedig telik…

Hogyan ellenőrzöd írásaid olvashatóságát?

Ha itt a korrektúrára gondolsz, természetesen profik olvassák végig, két-három állandó szakemberrel dolgozom. Én magam is végzek nyelvi ellenőrzést, lektorációt, de nem a saját könyveimen. Bennem sok a vakfolt a sajátjaimmal kapcsolatban, ezt bizonyítja, hogy lektoraim olyan hibákat is megtalálnak bennük, amelyek nekem fel sem tűnnek. Adott esetben idegennyelvű tanárok, műfordítók segítségét kérem, vagy éppen történelemben jártas ismerősökét, mikor mire van szükség. Mikor elkészül a nyers verzió, tesztolvasókat keresek meg, családtagok, barátok és írók, marketinges szakemberek; persze mások, mint akik a lektorálásban részt vettek.

Ki a célcsoportod?

Akik olvasnak. Komolyan, széles spektrumban akarok szólni, számos korosztályt és sokféle embert szeretnék elérni – ha nem ezzel a könyvemmel, akkor azzal. Jelenleg csak felnőtt korcsoport olvashatja, amiket írtam, gyerekeknek egyáltalán nem ajánlott – nekik majd külön szeretnék írni egy izgalmas kalandregényt, megvan a cselekmény váza és a megrendelői is. Már csak a körülményeknek kell úgy alakulniuk. :)

FRISSÍTÉS: A körülmények úgy alakultak. ;) Érdekel a folytatás?

Ki volt előbb: az író vagy a grafikus?

Rajzolni előbb kezdtem, két és fél évesen, így ez eléggé predestinált a továbbiakban. Viszont előttem volt apám példája, aki tulajdonképpen polihisztorként élt. (Itt van az emlékoldala.) Én amúgy még színész is akartam lenni, meg énekeltem is, de ezek a múlté, már nem lényegesek… Maradtam grafomán. :D