„Egyszer volt, hol nem volt… Ó, nem. Nincs! És ha ez így megy tovább, nem is lesz!”

„Nem írok, mert nincs időm…”

Ugye, ismerős mondatok? Vagy ha nem, akkor azért megfordultak már legalább egyszer a fejedben? Nem? Az enyémben már igen. Nem tavaly kezdtem el írni, de tavaly változtak meg annyira az életkörülményeim, hogy ne tudjak írni egy teljes esztendeig. Mert ha én leülök, akkor ott maradok, akkor nincs család, nincs háztartás, nincs munka, csak az írás van, és ez 2016-ban végképp kezelhetetlen lett volna, így inkább nem írtam egy sort sem. Szenvedtem is, mint a kutya. Jó, a kutya nem tud írni, de ha tudna, nem is szenvedne…

Aztán eljött egy decemberi nap, amikor egy kedves írótársammal találkoztunk és cseréltünk könyvet. Ő adta az övét, én az enyémet, dedikáltuk, megkávéztunk, beszélgettünk, barátkoztunk. És ő akkor, ott, abban a szent szociális térben, a gyorsétterem falai között elárult egy titkot.

Ez azóta megváltoztatta az életem.

A lényeg: lehet úgy könyvet írni, hogy nem kell bungalóba költözni vagy eltűnni, mint Agatha Christie, lehet egy sarokban gubbasztva gépelni vagy éppen a metrón mobiltelefont simogatva körmölni.

„Egy mondat per nap.”

A lényege: mindennap írj egy mondatot, legalább, aztán azon felül annyit, amennyit csak akarsz vagy tudsz. Nincs nyomás, sem kötelezettség, csak magad felé, meg a múzsád felé. ;) Ha kihagysz, kezdd újra egy mondattal másnap, és majd kialakul. Nincs para! Írni jó! A Talentum Mobile kezdeményezése volt eredetileg, melyet novembertől decemberig vittek, így mi pont lemaradtunk róla, de sebaj, gondoltam, megkérdezem őket, vihetjük-e tovább a lángot? Vihettük!

Akinek ezért végtelenül hálás vagyok, az az Egy mondat per nap nagymamája, itt olvashattok vele készült interjút.

Ez a barátommá vált írótársam, Villax Richárd, a Fanyűvők szerzője tehát nyitott egy csoportot a közösségi médiában, ahova más szerzőtársakat is meghívott, és karácsonyi ajándékként együtt elkezdtünk mondatolgatni. Így motiváljuk egymást az írásra, nem mellesleg kicsit be is tekinthetünk a másik művébe – megtisztelő! -, kaphatunk visszajelzést a magunk vonalára, és már réges-régen nem egy mondatról szól az egész történet.

Jönnek fejezetek, szavak, versek, bekezdések, képek, rajzok, borítótervek és irodalmi pályázatok, ötletek, megoldások, lelki megerősítések, bátorítások, örömmondások, egy szuperül összekovácsolódó csapat megnyilvánulásai.

Együtt örülünk és sírunk, együtt olvasunk és írunk.

A bizonyíték, hogy ez működik? Itt van!

Sőt… Fantasztikus dolog, hogy Bíró Szabolcs is így írta meg az Elveszett csillagok című ifjúsági regényét, és Neumann Ottó is velünk alkot.

„Ha nem vigyázol, termékeny éved lesz!” Hát én sem vigyáztam… :)

2016. december 23-án elkezdtem írni a negyedik regényemet (amely egy sorozat első része lesz), 2017. február 23-án megajándékoztam magam születésnapomra azzal, hogy letettem az első rész nyers kéziratát a képernyőm asztalára, 462 oldalnyi A5 lett az eredmény. (Azóta tisztázgattam, kicsit több lett pár oldallal, 500 körül van most.) Június elején beküldtem egy pályázatra egy ismert kiadóhoz. Onnan azóta kiesett, de nem bánom, mert így elengedhetem a pórázt, hadd száguldjon tovább a maga útján. ;)

Azóta a második harmadik negyedik ötödik részt írom…

Örök hálám, srácok!

Nélkületek nem jött volna létre semmi!

Éljen és virágozzék örökké az Egy mondat per nap-módszer! :)

Reklámok