Reménybeli segítség szerzőknek, kiadóknak, olvasóknak – kollégáknak.
Korábban a szöveggondozói lét nehézségeiről írtam egy remélhetőleg hasznos posztot, most a szerzők - írók, költők, riporterek - és az olvasók életének árnyoldalaira vetítek egy kicsit. Most csak az irodalmi szereplők sorát taglalom, de igaz ez a művészvilágban bárkire. "Cicaharc az irodalomban" - miért kell, hogy így legyen? Nem lehet máshogy? "Alkotói és olvasói válság" - létezik, nem létezik? Ha nincs, miért van? És ez mégis hogyan függ össze?
Felmerült a téma, hogy bár a szerkesztőségi munkatársak jól behatárolható szegmensben dolgoznak, a szerzőnek azért vannak rajtuk kívül is segítőtársai. Kik ők és mi a szerepük? Mindig segíteniük kell?
Ha erre a kérdésre az a válasz, hogy "milyen a… milyen mit csinált micsoda?!", akkor is olvasd tovább, mert a legalapvetőbb szinten igyekszem elmagyarázni, milyen is az a jól rendezett kézirat. A többiektől elnézést kérek, most nem ívelünk nagy magasságokba, mivel azt vettem észre, sokan még repülni sem tudnak. :'( Bocsánat! Akkor most kéziratot rendezünk! :)
A szerzői lét jobbára kellemes mellékhatása, ha a "fénybe emelt könyvgyereket" az olvasók véleményezik. Épp ezért nem árt néhány aranyszabályt megismerni és alkalmazni, ha az ember publikálásra adja a fejét, és békében akar élni önmagával meg a világgal.
Legutóbbi alkalommal kis gyorstalpalót vettünk lámpalázcsillapításból. Közben persze azért nem taglaltunk mindent, így most álljon itt néhány konkrét kérdés és válasz, hogy az adott pillanatban mindenki nyugodtan állhasson neki a nagy feladatnak: emberek elé kell állni.
Megmondom őszintén, egy ideje keringett ez is a fejemben: hogyan kezeljük a lámpalázat? Meg hogy jön ez ide?! Nos, ez a probléma nem csak az előadókat érinti. Az író és/vagy a költő is kiveszi a részét valamennyire a közönség előtti pózolásból, ha dedikálásra, interjúra vagy felolvasásra kerül a sor. Sokan szenvednek a lámpaláz tüneteitől ilyen … La fifa blu – hogy jön ide lámpaláz?! részletei...
Avagy amiről nem beszélünk, de mégis létezik. A szakma árnyoldalai, amikor nem a legjobb alapanyagot kapjuk, vagy épp nem a legjobb embertől. Mert ilyen is van... Ennek ellenére mégis folytatjuk, csináljuk tovább. De miért? Olvassátok el!
Van nekem ez a Szabó Borka nevű énem, akit nehezen lehet felhúzni, de ha sikerül, akkor azt megemlegetik. Úgy gondolom, ideje kiadni magamból, ami már néhány hónapja nyomaszt.
Meg kell teremteni a lehetőséget, hogy az írók a kiadókon keresztül elérjék olvasóikat, mint egy csatornán keresztül.
