Egyberaktam azt a FB- és Insta-posztrengeteget, amit egyenként jelentetek meg az óév utolsó hetének második felében. Milyen volt 2022? Mire számítottam, ehhez képest milyen lett? Ideje elkezdeni a számvetést!
Alapból nem vártam sokat ettől az évtől, ahhoz képest igazán nagyot alakított.
Úgy indult, mintha teljesen szokványos lenne, aztán hirtelen vett egy 180 fokos fordulatot… Bár benne volt, hogy eltökéltem: szeretnék minél szélesebb körben megjelenni, tágabb értelemben is maradandót alkotni, és segíteni a szerzőtársaim, illetve a kevésbé ismert kiadók munkáját. Ebben sokan támogatnak azóta is, így velük biztosan fogok tudni közreműködni a jövőben. És nekem ez számít igazán. ;*
Nézzük meg, mi történt 2022 első felében!
(Még) tavaly “előbújtam”, hogy a Robin O’Wrightly név mellett más neveken is szeretek publikálni, így például adott volt, hogy ez az oldal is “Könyvek sorban” legyen. Ezt a szétterjedést ebben az esztendőben terveztem igazán megmutatni.
Idén február elején hivatalosan is megjelentek verseim kereskedelmi forgalomba kerülő kiadványban – tehát nem ingyenes vagy egy belső (szakmai) körnek tervezett -, az A la carte poetica című antológiában, a NewLine kiadó égisze alatt és a Közösségi Írók Céhe gondozásában.
Sajnos ez – mint utólag kiderült – nem fért bele az akkori kiadóm paramétereibe, így február végén elváltak útjaink.
Nem szontyolodtam el, mert hiszek a jelekben: ahol már nem látnak szívesen, onnan menj tovább! Nekik is jobb lesz – egy visszatartó erővel kevesebb -, de neked is, mert új utak várnak rád. Én rebellis, szabad lélek vagyok, akinek mozgástér kell. Erről nem tehetek, ilyen lettem. Fontos, hogy olyan helyen tevékenykedjek, ahol ezt el tudják fogadni, és én sem rombolok vagy lépek át olyan határokat, amiket nem lenne szabad, csak mert nem férek bele a portfólióba. Ugyanezt fordítva is fenntartom: ha én nem érzem magam jól valahol, továbblépek, hiszen én sem szeretnék beleragadni olyan környezetbe, ahol nem tudok fejlődni, kiteljesedni. Egy kiadó-szerző kapcsolatnak win-win szitunak kéne lenni, ezért ha elbillen a mérleg bármelyik irányba, az nem jó. A kiadónak profitálnia kell a szerzőből, ahogy a szerzőnek is a kiadóból.
Egyébként jónak bizonyult a döntésünk, mert azóta az én utam és a Mogul kiadó útja is, bár más irányba, de felfelé tart. A legjobb szerzőket és olvasókat kívánom nekik, tiszta szívemből. ;*
Mikor is indultam neki a hegynek?
Márciusban elstartolt az ÍróTesók kezdeményezés, és valami más is, amit viszont nyár közepéig titkolnom kellett. Jó okkal tettem, de ez már egy másik történet…
Márciusban megkaptam az összes papírpéldányomat, ami a régi kiadó raktárában maradt, hogy magam rendelkezzem velük. Fél év leforgása alatt elfogytak, így mostanra elmondhatom, hogy ezekből a kiadásokból egy sincs kereskedelmi forgalomban – a másoknál, pl. Moly-tagoknál lévő antikvár és a nyereményjátékokra félretett példányokat nem számítom. Azt hiszem, így teljes egy írói életszakasz lezárása: csodás múltat tudhatok a magaménak, de jöhet a következő! :)
Idén annyira vártuk a könyves eseményeket, emlékszel?
Hiszen olyan hosszú ideig nem tarthattunk semmit, és már nagyon hiányoztak az ilyen minőségi, kulturális találkozók. Júniusban végre lezajlott az Ünnepi Könyvhét, szeptember végén-október elején a Nemzetközi Könyvfesztivál, kicsit később, októberben pedig a Margó feszt. A harmadikra olvasóként mentem el, így az első kettőre tudok visszatekinteni írói mivoltomban. Mindkét rendezvényre a Marysol könyvkiadó vitt ki, így nagyon sokáig mindenkinek az volt az elképzelése, hogy ühüm, akkor oda megyek át szerzőként, ha nem a NewLine-hoz. Nagyon élveztem ezeket a találgatásokat, mert csak én tudtam, hogy egyik sem… Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ne történhetne meg velük is megállapodás bármikor, amikor ők szeretnék, vagy nekem lenne olyan kiadványom, de itt valami más készülődött.
A Könyvhét utánra időzítettük, hogy kitárjuk a kapukat: a Talentum House kiadó létrejöttének beharangozását. Bár hirtelennek látszódhat a megjelenés, valójában már legalább másfél éve szerveződött a csapat. Én a kiadásban tevékenykedő szakemberi minőségemben kezdtem együttműködni velük, azonban márciusban felvetődött, hogy az épp “hontalan” szerző tulajdonképpen otthonra is lelhetne, főleg, mert van egy restanciája, amit sürgősen be kellene pótolnia, és a Talentum House tárt karokkal várja…
Elérkeztünk a 2022-es évem fénypontjához!
Amit például egyáltalán nem terveztem el, hogy valaha megvalósul, idén mégis sikerült! Természetesen nagyon nem egyedül, hanem maximális segítséggel, amiért örökké hálás leszek a jelenlegi kiadómnak.
Tavasszal megbeszéléseket indítottunk a Talentum House-zal, hogy mindenképpen szeretnék kiadni az Emlékkönny című regényemet. Mivel én sajnos évek óta komoly likviditási gondokkal küzdök, így széttártam a kezemet: egy árva vasam sincs. “Nem baj, ennek a könyvnek mindenképpen ki kell jönnie!” – jött a válasz. (Erről egy részletesebb visszatekintés itt olvasható.)
Mivel a tőke ritkán nyíló virág, pláne ezekben a válságos időkben, a legnagyobb rádiócsendben készültek el az új belívek, a borítóterv, minden, ami a kiadáshoz kellett. Elsősorban azért is hallgattam, hogy “ne szálljon el a kismadaram” – mert azt láttam, bármit kimondtam, eltűnt, semmivé lett. Ha megtartottam magamnak a titkot – ami nekem nagyon nehéz, hiszen egy rigónak azt mondani, hallgasson, a természete ellen megy! -, akkor viszont végbement.
Nyárra terveztük a megjelenést, a Könyvhét utánra, de anyagi és logisztikai visszafogódás miatt halasztanunk kellett.
Október elején, egy sötét szombaton én már úgy voltam vele, inkább lemondok erről, és feladom… A sürgős leveleket is csak másnap néztem meg. Akkor láttam, hogy érkezett egy e-mail a kiadóból: “Szombaton nyomdába ment az Emlékkönny.” A többi már történelem, és talán nálad is van egy példány a polcon vagy az ágy mellett a kisasztalon… Nekem még egy hihetetlen csoda, főleg, hogy könyvesboltokban is kapható!
A Talentum House – az “EK-100” fedőnevű kiadványom mellett – örömmel fogadta örökbe a kis kísérőnovellákat, amik elektronikus (ePub) formátumban letölthetők ingyen a kiadói webshopból, de az én honlapomon is elérhetőek (PDF-ben). Most karácsonyra a harmadik grácia, a Hetedíziglen is megjelent – így teljesedik-duzzad az Emlékkönnytár. Tervezek még további kis sztorikat, történeteket ebbe a sorozatba, ahogy az élet hozza, mert az ám gyártja keményen az írnivalót, csak győzzem lejegyezni. :D Nem hivatalosan – mert (még) nincs ISBN-száma – szintén beletartozik a szériába a Második esély című novellám, ami 2019-ben volt karácsonyi ajándék, de azóta is ingyenesen olvasható. Ezek a “könnytári” darabok egyébként nem feltétlen mind alapulnak valós eseményeken, azonban nagy részük igen, illetve egységesen a családi traumák és a történelmi tragédiák témája köré tagozódnak.
Hál’ isten, család haza…
Idén sok könyvem-sorozatom hazatalált, és összegyűjti a kicsinyeit egy zászló alá. Ami szintén nem volt eltervezett, vagy csak a nagyon távoli jövőben, az a narrációs szatíráim egybeszerkesztése lett. De úgy gondoltam, ha már az összes papírpéldány kikerült a kereskedelmi forgalomból, akkor e-bookban igazán összepakolhatóak. “Antidepi-szuperdózis”, ahogy Törpilla barátnőm nagyon elmésen kitalálta, ezúton is hálásan köszönöm neki. Miért tettem egybe? Aki “bírja a metált”, az így mind el tudja olvasni, aki meg nem, az meg majd legfeljebb könyvjelzőzik, kisebb léptékben halad, vagy törli az olvasójáról az egészet, osztjóvanazúgy. De együtt végre a narrációs szatíra-család! Bár egy részére kicsit várni kell, de hamarosan az is beér.
2023: Andrea tutto bene, és…?
“Nézzünk bizakodva a jövőbe!” – üzeni Örkény István. Ennélfogva nekem sincs más üzenetem. Mit várok a következő évtől? Hááát… Inkább magamtól szeretném elvárni, hogy jöjjön bármi, egyrészt képes legyek felkészülten és tettre készen, vagy épp türelemmel fogadni azt, másrészt meg egyrészt. Igazából most csak egy kávét kérek, amivel kihúzom ébren a petárdadurrogtatás alatt. :D
Ami biztos, hogy az Andrea tutto bene január elsején megjelenik, és így hazatér a teljes narrációs szatíra-kollekció. Ezeknek már nem tervezek folytatást – aztán a jó Isten tudja, de őszintén -, inkább új vizekre evezek, vagy… hát akad még restanciám bőven.
Ott van ugyanis a Tripiconi sztori többi része, illetve a meglévő elektronikus formátumok papírban való kiadása. “Azzal mi lesz?!” – kérdezheted. Őszintén: tervek vannak, még sok is, de ez a projekt erősen a jövő zenéje.
Szerencsére lehet a múlt kőbe vésve, de a jövendő – amint az óév bőszen mutatta – bizony folyton változik, ezért hát bármi lehetséges, és bárminek az ellenkezője is!
Legyen a 2023-as esztendő a Tripiconi sztori éve?
Ha szeretnéd, kívánd ezt nekem! Mert ez megint nem csak rajtam múlik. ;*
Köszönöm, hogy eljöttél velem erre az útra 2022-ben, és azt is, ha velem tartasz a következő évben!
Képanyag: saját
Könyvek sorban 