Bitang régen volt bejegyzés, de a Könyvfesztivál feltámasztotta tetszhalott – teszthalott, írtam el az előbb! Freud – állapotából a blogot. :D Ezt az eseményt meg kell örökíteni, mert erre vártunk két és fél év után. Örömmel jelenthetem, hogy a könyvfesztivál végre győzedelmeskedett az elmúlt járványos időszak felett.
Bitang régen volt bejegyzés, nem titkolt szándékkal – amíg kivárom az életem körüli vihar lecsendesedését. Hogy mi volt ez, én nem tudom, de így alakult. Úgy indult, hogy nem megyek ki a Könyvfesztre, mert máshova megyek ki, viszont a frissen megjelent könyvem az igen – ehhez képest a könyvre még várunk, én pedig itt maradtam. :D (Ne firtassuk, melyik a rosszabb. :P )
Így hát a dedikálást és a kintlétet az utolsó pillanatban szerveztük meg – de ahogy elnéztem, a fesztivál szervezői is. ;)
Örök hála a Marysol könyvkiadónak, mert egyrészt ő helyet biztosított nekem, másrészt pedig segédkezhettem az eseményen, mint munkatárs.
Én imádom az ilyen dzsemborikat, konferenciákat, összejöveteleket, és szerintem izgalmas az ilyesmin bennfentesként részt venni. Fordítva vagyok bekötve, tudom, de én élvezem, ha a pult belső oldalán állhatok, azt is.
A kiállítók beosztva szerdán kipakolhattak, de nekem elég volt elbattyogni a kis táska könyvemmel a csütörtöki nyitónapon. Ez a pakk az utolsó darabokat tartalmazta, a Marysol berkein belül nyolc, nálam meg kilenc példány maradt összesen, változó felosztásban. Nálam maradt az utolsó “ROW Alexandria” azaz minden egyes papírnyomott kötetemből való gyűjtemény. Egyben szándékoztam odaadni annak, aki a dedikáláson megveszi, de végül “felszakítottam”, így azóta már elmondhatom, hogy két könyvemből – Erelem és Testcserés számadás – már nincs egyetlen darab sem. De igazából a fesztivál végére eladottnak számítottam minden kötetemet – mert amit nem, az megy nyereményjátékokra és adományozásba -, és
ezt a hétesztendős időszakot lezártnak is tekinthetem. Jöhet a következő etap. ;)
Csütörtökön délután négykor volt a megnyitó, Szvetlana Alekszijevics belarusz írónővel készített interjúval a középpontban. Karácsony Gergely főpolgármester is beszélt a Budapest Könyvfőváros 2023 monstre eseménysorozat kapcsán. Az ukrán helyzet és az irodalmi életet is jócskán sújtó gazdasági válság miatt nehéz volt elszakadni az aktuálpolitikától – szerencsére, hogy idézzem Lione Stanislav írótársamat:
“A könyv jó menedék. Addig se rágódunk a jelen problémáin, amíg az olvasott történetekben éljük meg a kalandokat.”
Lione Stanislav: Csillagom
A zenészek beállítása viszont kicsit próbára tette a hangosítók képességeit – nincs olyan rendezvény, ahol minden flottul megy -, ám végül győzött a szakmaiság.
Én leginkább a Marysol könyvkiadó D7-es pavilonjában tartózkodtam a könyvfesztivál ideje alatt, amit imádtam, mert nemcsak jó helyen volt a stand, de szellős és kényelmes is. Ezért nem bántam a helyhez kötöttséget, mivel nagyon izgalmasnak, kedvesnek és néha viccesnek találtam. Még akkor is, ha csütörtökön szinte alig voltak látogatók. Ezt betudtuk az esős időnek, illetve mert a nyitónap mindig a fő események megfigyelésével telik, az emberek nem nagyon vásárolnak vagy nézelődnek. Eleve ki sem igen jönnek, hiszen másnap is hétköznap lesz. Komlóssy Verával addig le is ültünk dolgozni, ez volt a vicces része. Egy könyv szerkesztését szupervizoráltuk – a hangzatos megnevezés alatt azt értem, hogy “hogy”-okat és “volt”-okat irtottunk a szövegtestből, mert rengeteg volt benne. Kétezerből ezret lőttünk le. Ez a szöveggondozók FPS-e. :D Egy másik kollégám is mesélte, hogy a “pangás”idején ő tördelni ült le. Hiába,
a lelkiismeretesen vezetett könyvkiadás nem áll meg,
csak mert könyvfesztivál van! :D
Pénteken megelőlegezte magát a hétvége, valóban már délelőtt többen voltak, mint előtte való nap egyáltalán. Az eső ellenére, ami végül is délben elunta magát, és helyt adott a napnak, egyre többen szállingóztak ki. Aznap már dedikálás is volt, Fedina Lídia szignózta a standon megvásárolható könyvein túl azokat is, amiket más kiadóknál publikált. Többek között ezért is vagyok rá nagyon büszke, mert Lídia – hozzám hasonlóan – nem kiadóorientált, azaz nem csak egynél jelenteti meg a könyveit, és ezáltal így önmagában, a saját neve alatt összefogást teremt az adott kiadók között. Mert amúgy
az összefogás a hazai irodalmi élet túlélésének záloga,
és Lídia érzi ezt a win-win szitut.
Hozzá kapcsolódóan szombaton dedikált a Marysol standján, és vasárnap a Gyémántfelhő kiadónál Gabriel Russ (Orosz Gábor) is, aki hasonlóan több kiadónál jelenteti meg és tervezi is folytatni a munkásságát. Szintén hálás vagyok, hogy ismerhetem őt, mert általa szintén öregbedik
ez az összefogás, amiben én is nagyon hiszek,
annak ellenére, hogy keményen ellenünk játszik az élet. Innen szép győzni, nem?
És persze én is dedikáltam.
Emellett csodával határos módon találkoztam mindenkivel, akiről azt hittem, lemaradtam róla, amikor mégsem. Mintha a könyvek jó Istene igazgatta volna a lépteinket, de komolyan. Sajnos nem tudtam mindenkivel megörökíteni ezt a találkozást, mert mindig későn kapcsolok, hogy fotózni kéne. :D
Lione Stanislavval
Szombat este pedig a Millenáris rendezvényszervezői és a Könyvfesztivál kiállításvezetői kedveskedtek nekünk egy grátisz vacsorával – naná, hogy lecsaptam egy karika lángosra, ami isteni volt. Ideje nekem is sütni megint, főleg, mert a nemrég felfedezett, ősrégi – tíz éve vezetett – pékblogomban van is recept. :D
Vasárnap már mint olvasó mentem ki, magammal vittem a lányomat is, aki Lore Olympust szeretett volna venni, de – öhöm-böhöm, költséghatékonyság címén – inkább nyomtatott magának egy fél ív Káldi-biblia-oldalt. ;) LO-t bármikor szerválhatunk, de ilyesmi csak keveseknek adatik az életben. Immáron – a fiam mellett – a lányomnak is van egy fél ív valódi nyomata egy 16-17. századi írásos emlékből. Azt hiszem, ez az élmény túlél mindannyiónkat.
Álljanak itt még képek csak úgy, mert szépek. :D
Bár a pandémia nem vonult el nyomtalanul – én például neurológiai gondokkal küzdök, az immunrendszeremet igyekszem szinten tartani, mondjuk a nulla fölött -, mert azért lényegesen kevesebben jártak kint az eseményen, mint a majd’ három évvel ezelőtti – érezd a számnév súlyát! – könyvfesztiválon. Hogy ennek a korona antiszocializáló hatása vagy a kissé elnagyolt szervezés, illetve annak hiánya lenne az oka, azt se firtassuk, annyira nem vagyok képzett ideológiailag. :P
Ehelyett nagyon örülök, hogy megtörtént, mert már vártuk, mint a messiást. Számolgattuk a napokat, hónapokat, éveket. Rettenetesen drukkolok, hogy ne kelljen megint ennyit várni rá, mert abba beleőrül a könyvmoly. Talán még ki lehet bírni jövő májusig, amikor is jön a 94. Ünnepi Könyvhét… Na jó, fél lábon, olvasással! :)
(Amúgy lesz ám pl. Margó-fesztivál, meg mindenféle jóság addig is, csak ugye én a “könyv” nevűeket szoktam jegyezni. :P)
(Kép: saját)
Könyvek sorban 