Utazásom a házban: fel az emeletre – februári olvasmányaim 3. rész

Az utazástól elfárad az ember, így néha otthon marad, vagy amit az otthonának gondol. Aztán egyszer csak felmegy az emeletre, ahonnan furcsa zajok szűrődnek le… Szollár Bence harmadkötetes szerző Az emelet és más horrornovellák gyűjteményében kalandozom egy blogposzt erejéig. Ha bírod a metált, tarts velem! ;)

Ha valami, akkor a horror nem az én világom – hazudok: de, csak egészen “tavaly éves koromban” döbbentem rá, hogy amit tinikoromban faltam, mint zsáner, azt horrornak hívják :D -, legalábbis felnőttként már kerülöm, mert pont elég rémisztő a valóság. Azonban Szollár Bence világának a Frontláz után nem bírtam ellenállni. Amikor karcolt a Molyon, első dolgom volt elolvasni, annak ellenére, hogy biztos lehettem abban: megint nagy méretű traumát kell feldolgoznom utána.

De egyszerűen zseniálisan bánik a szavakkal, az érzésekkel, a mondanivalóval, és a csattanói beválnak a klasszikus horror irányzat szerint, mégis ütnek.

És annak ellenére, hogy ettől ő a falra mászik, szerintem igenis van pozitív hatása ezeknek a történeteknek, és nem csak az, hogy “de jó, hogy csak fikció”. Amúgy nem az, mert az élet a legdurvább horroríró, és most ne is menjünk el a keleti határig – :'( -, csak nyissunk ki egy friss Bl*kket vagy R*posztot, amiben a hodákataksonyi rém éppen milyen rettenetes dolgokat művelt a falubeli idősekkel. Ez az élet, Babolcsai néni! És persze szörnyű, hogy ez… Mégis mi a fészkes fenevad pozitív akkor ebben?! – kérdezed.

Hát az, hogy nem kell így viselkednie senkinek.

Van választásunk, emberségesnek maradni, vagy épp nem felmenni az emeletre, vagy elengedni, feldolgozni a traumát, kibeszélni, leülni a gyerek(ek)kel és megölelni, megnyugtatni, fogni a kezét – és lerakni azt a k* szelfikamerás iMeget, mert nem a lájkok számítanak…

Hogy Bence mennyire élesen látja azt, ami a világban láthatatlan háborúként dúl – az embertelenséget -, azt fémjelzi ez a kötet.

Szollár Bence: Az emelet és más horrornovellák

Olvasási időtartam: 2022. február 24., 11:50 → 2022. február 24., 15:10
Értékelés: 5/5

Amint megtudtam, ebben a gyűjteményben én-tológia, ahogy édesapám mondaná, mert csak egy szerző novellái vannak benne – a gyerekek témája körül forog a horrorsztori. Minden egyes fejezet egy-egy rémületesen valóságos és üzenetekkel teli csattanóval megírt “önálló entitás”. És bár sok hasonlóság van benne, mindegyik vége máshogy üt.

Sokban klasszikus horrorelemek jelennek meg, ami nélkül nem zsáner a zsáner; ezért is tetszik Bence stílusa, mert a tinikorom emlékei elevenednek meg, és nem olyan érzés, mint ahogy felnőttként szoronganék.

Persze nem vagyok annyira beteg, hogy mindeközben nyilván ne borzadjak el, mert de. És ez is a cél.

És addig, amíg az ember el tud rettenni, kétségbe tud esni vagy viszolyog az olvasottaktól, rendben van a lelke.

Bence is ezzel operál, ami miatt úgy gondolom, az ő lelke is rendben van – bár meggyötört, az valószínű, ahogy minden érzékeny művészé. De ahogy mindenki máshogy – én mondjuk szatírákat vagy beteg bizarrókat írok -, ő így dolgozza fel a világ visszásságait. De nem halott belől, még él, még figyelmeztet, hogy

“ha erre a képedre nem kapsz több ezer lájkot, kicsim, akkor valami nagy baj van a világgal”.

(utolsó mondat)

Mert iszonyat baj van a világgal, és észre kéne venni. Ha máshogy nem, hát így, a szerző szemén át nézve, hiszen a sajátunk gyakran csukva van…

Bence megint brillírozik, de csak kevesen képesek befogadni, mert rétegirodalom ez is, mint az enyém. De ez nem baj, mert olyanokhoz jut el, akiknek különösen szüksége van erre.

Ennek ellenére bátran ajánlom ezt a kötetet azoknak, akik bírják a zsánert, de mindenki másnak is – mert egyrészt sosem késő megismerkedni egy kis kortárs horrorral klasszikus stílusban, másrészt meg mert a világunkat egy az egyben leképezi a maga bizarr, szürreális módján.

És én a végén akkor is látom a fényt, ha Bence szerint nincsen ott. :) Jó példa a kislány a borítón: vigyetek ti is lámpást az emeletre, mert olvasni csak úgy lehet! :)

(Utóirat: Az értékelésem mellett nem hallgathatom el: az a csodás megtiszteltetés ért, hogy saját kezemmel is hozzátehetek Bence munkásságához. Ahogy többedmagammal biztattam, adja ki ezeket a novellákat, úgy megkaptam a borítótervezését – erról bővebben a másik blogomon fogok írni -, illetve a belívek tördelését is. Ezért lehet azt mondani, hogy “na, ez is felsz*p a pénzéért”. Na, most egy valamit ajánlatos tudni rólam: senkit és semmit nem dicsérek vagy épp marasztalok el ok nélkül. Amit szépnek vagy jónak találok, az nekem érdek nélkül tetszik. Ennyi. Ha nem én foglalkoztam volna Bence könyvével, akkor is ugyanígy vélekednék róla. Uff, én beszéltem!)


(Kép: Moly-adatbázis és Pixabay)