Utazásom a világok között: a Föld bolygóról Irihisre – februári olvasmányaim 2. rész

Legutóbb egy másik dimenzióban jártam, most bolygóközi utazásra vitt el egy kortárs magyar szerző, aki méltatlanul kevéssé ismert, pedig szívem szerint Zsoldos Péter-díjat is nyerhetne, ha még eddig nem történt meg. (Nívódíjas egyébként, de annyira kevesen olvassák, pedig igazán értékes, minőségi és tökéletesen egyedi műveket ír.)

Stephanie-t még az Ad Librumos időkből ismerem, amikor is borítókra kaptam rendelést, és közöttük voltak az ő alkotásai is – szatírikus krimi és sci-fi -, mint pl. a Véres lábnyomok a levegőben, vagy a Támadás (Vendég a múltból címen is megjelent). Csak később derült ki, hogy ő az, amikor személyesen is találkoztunk – írók és barátok egymás között. Ezért különösen hálás vagyok, amikor olvasnivalót kaphatok tőle, főleg, ha borítótervezéshez ismernem kell az ő specifikus, SF-es világát. Így került hozzám az érdeklődésemet már régóta birizgáló Térhurok, hogy annak lesz egy folytatása, A térhurok istenei címen, és ahhoz én készítem a borítót. (Folyamatban… :) )

Stephanie Ford: Térhurok és Térhurok istene (Térhurok 1-2. rész)

Olvasási időtartam: 2022. február 4., 21:40 → 2022. február 6., 12:51
Értékelés: 5/5

A sci-fi az egyik kedvencem, ezt mindig elmondom, főleg a másik világokba utazás térben és/vagy időben. SF könyveit pedig amellett, hogy imádom, különösen szívesen olvasom, mert az ő keserédes, mégis varázslatos világa máshol meg nem található, és ha kifejezetten erre van szükségem, tőle biztosan megkapom, és sosem csalódom benne.

Ebben is van nem kevés SZPOJLER, vigyázat!

A sztori elején úgy éreztem, mintha Ewával együtt egy álomba csöppentem volna, ahol minden annyira szürreális, de mivel ő valóságként élte meg, ki is rázott a gondolattól a hideg. Teljesen új világba keveredett, időszakos amnéziája volt, így az igazi nevére sem emlékezhetett… Hát ezt eleve imádom, nemcsak az emlékeit, de a nevét is lecserélte egy frappáns mozdulattal. :) Így bárki is lehetett “előző életében”, mostanra csak egy maradt – és kimondottan csak egyetlen – a földlakó fajtájából.


Ahogy olvastam, a történet letehetetlenül sodort magával.

Itt most nem volt zavaró a leírások tömege, hiszen pont az volt a lényeg, hogy megismerjük a főszereplő környezetét. Kimondottan pörgős is volt, viszont azért egy kicsit haragudtam, amikor kijelentette itt-ott: “a részletekkel nem untatnék senkit”, könyörgöm, azért olvassuk, mert nem unjuk! :D Ezt valahogy ki kellett volna hagyni, vagy csak megírni, hogy “ezek után…”, minden minősítés nélkül átívelve a kihagyandó időszakot. (Ami egy másik könyvben nem tetszett, az itt teljesen jól elkelt az “untatás” ódiuma nélkül is. Egyszerűen ennyit tesz, hogy valaki tényleg évtizedek óta ír, fejlődik és maximalista.)

Persze már mélyedtem is bele a nem mindennapi történetbe, és jöttek a szereplők, akik sokan voltak, mégis el lehetett igazodni közöttük.

A nevek megint telitalálatok voltak – odáig vagyok érte, hogy SF nem hagyományos neveket ad a szereplőinek.

Szerintem több szerzőnek kellene a macskát a billentyűzetre engedni, ráadásul, hogy ez a cica nagyon is jól rakja össze a teljesen szokatlan nevek hangzóit. Csoda, ami kialakul belőle, mint például Irihis, Gotarsa, Riigau, Aaaa, Atta és Otatei. Egyszerűen zseniális, könnyen kiejthető és mégsem tucat. Annak ellenére, hogy Rij Resroj nevén nagyon kellett nevetnem, mert eszembe jutott egy másik, de nem túl jóra sikerült sci-fi betűrengeteg, amiben hasonló névvel áldotta meg a főszereplőt a szerzője. Viszont ez az előnye Rijnek, hogy nem tudom elfelejteni, és vélhetően mások sem fogják. SF egyszerűen mindent maximálisan a javára tud hajtani. Tőle minden név tökéletes, megkomolyodik, mire odajutunk, hogy esemény van a szereplő körül.

Lenyűgöz, hogy ezek a karakterek mennyire emberiek, annak ellenére, hogy más bolygók szülöttei – ugyanakkor megjelennek teljesen új lények, mint pl. medvesárkányok -, és egyértelműen színesek, nem csak fekete-fehérek. Ez összekapcsolja az olvasót a hihetetlen világukkal, és ő is otthon érzi magát benne.

Amitől kikészültem, hogy bír ilyet kitalálni – kicsit irigy vagyok, na, de minden tiszteletemmel és hódolatommal -: összeolvadt planéták, ráadásul három, és átjárhatóak, persze gondot is okoznak egymásnak, nem is keveset. Fantasztikus ennek a körülménynek a leírása, és teljesen hiteles, elképzelhető, fizikailag is értelmezhető a relativitás és a legújabb kvantumelméletek szerint. Persze nyilván fikció, illetve a fene tudja, ha lenne ilyen térhurkoló képessége az embernek, összehozna-e hasonló kapitális bakit, amivel évszázadokra fejtörést okoz a tudósoknak…? (Tudjuk a választ a jelenlegi borzalmas világhelyzetre tekintve: igen. Hétszentség.)

Vannak párhuzamok a Szemétkirálynő kapcsán: itt is átjárás van a világok között, és ez nem szerencsés dolgokban eszkalálódik, illetve anya-lánya távolság, ami konfliktusforrás, lévén sokáig áthidalhatatlan. A főhős egy nő, aki kezdetben önmagának sem tanúja, a sztori végére azonban világmegmozgató erejű amazonná válik.

Azt hiszem, rájöttem a titokra: ez Stephanie, ő maga minden hőse.

Ahogy én látom, egy minden poklon átjutott, erős asszony, aki minden keserédessége mögött ott hordozza azt, ami különösen emberi és drága: a csodálatos lelkét. Annyira jó lenne, ha minél többen megismernék őt és a világát.

Tényleg tessék tőle olvasni! :)

Legközelebb felmegyünk az Emeletre Szollár Bencével, és amit ott találunk, az megér egy – sőt több – mesét! ;)


(Kép: Moly-adatbázis, saját és Pixabay)