Ezt olvastam év végéig (10-12.)

Kicsit elmaradoztam a havi olvasási listával, pedig nagyon izgalmasan alakult, főleg az őszi blokk után, és mert lassan körvonalazódnak a kiadásra kerülő könyvek is. Szóval “helló, december!”, légy üdvözölve bekuckózós időszak, amikor legalább könyvekben olvashatunk a hóról, de legalább a konvektorból jön a meleg (aztán a gázszámla)… “De ne kalandozz el! :D Mit olvastál idén ősszel? Azt mondd el!” Hát tessék!

Először is: hogy mi történt, amiért elmaradtak ezek a havi jelentések. Ahogy nézem, onnantól akadt meg a dolog, hogy én októberben dobtam egy szolid hátast a lépcsőn, és a jobb karom bánta két hétig. Sebaj, éreztem a Karma hívó szavát, és végre volt időm és helyem kiolvasni

Tarja Kauppinen: A nép igazsága

című könyvét. És mennyire nem bántam meg! Inkább azt, hogy nem korábban tettem. Na, de van, amihez érni kell, hölgyeim és uraim, illetve androgün és interszexuális testvérem. :)

Értékelésem: 5/5

Olvasási időtartam: 2021. január 3., 03:13 → 2021. október 17., 00:57
(Igazából ebből az október 15-17. közötti időtartam volt a reális.)

Korábban ezt írtam a Molyra:

Nagyon régen nem olvastam ennyire gazdag szókinccsel és mély mondanivalóval megírt, mégis szórakoztató olvasmányt. Minden bötűje kincs! Rejtő, Mikszáth és Rowling kergetőznek a fejemben, amikor olvasom, Korcsmáros Pál reinkarnációja pedig adja hozzá a vizuális élményt.

Meg még: “Szeretnék végre egy olyan hetet, amikor csak hanyatt fekszem…” “Megkaptad, b*zmeg! Vigyázz, mit kívánsz!” A balesetemből kifolyólag megkaptam az óhajomat a dzsinntől, Molyon pedig ez a szöveg áll – még – az értékelésem helyén: (Ha íróképes leszek, bővebben kifejtem.)

Íróképesebb persze annyira nem lettem – erről lentebb bőven írok majd -, de úgy gondolom, hogy vagy most, vagy soha nem fogom tudni kifejteni a történethez méltón. Pedig ez a kötet minden jó szót maximálisan megérdemel.

Először is szeretnék bocsánatot kérni Tarja harcostársamtól – ezzel a jelzővel egyébként a hozzám igen közel álló szerzőtársaimat illetem; ez már több mint barát, gyakorlatilag testvér -, amiért eddig húztam mind az olvasást, mind az értékelést. Azt hiszem, úgy éreztem, nem tudom a műhöz méltón megfogalmazni a véleményemet. Ezt komolyan írom, és emiatt is szégyellem magam. “Tessék, egy író, aki nem tudja kifejezni az érzéseit!” “Jól van na, ne oltogass már! Menjél, keress látócinát, addig se vagy itt…” “Srácok! Blogposztot írnék. Kiszállnátok?! Ez nem narrációs szatíra!” De most már nincs mese – csak a havasfelföldi :) -, meg kell szülnöm az igazságot. Szerény, olyan, amilyen, de őszinte és az enyém. :D

Ez a könyv korszakalkotó. Egy egyedi stílusú írásmóddal, jóféle humorral és örökérvényű mondanivalóval bíró, kalandos tükör, mert mindenkihez szól úgy, hogy közben igazából pont erről a mindenkiről is mesél.

Ha tehetném, felraknám az Ezt az 1001 könyvet olvasd el, mielőtt meghalsz listára. Tarja beírta magát a történelembe, és nagyon remélem, az én leszármazottaim is hasonlóan jól fognak szórakozni A nép igazságán, miközben nagyon sokat tanulnak belőle a mostani világról.

A szerző hiánypótlóan szép nyelvezettel és ízes, gazdag szókinccsel, imádnivalóan szarkasztikus humorral, még az utálatos karaktereket is szerethetően kalauzol el egy ismeretlen, mégis ismerős világba. Lehet, hogy sosem jártuk be a rideg havasfelföldi hegyeket és vidékeket, de mindenképpen hazaérkezünk oda.

És hát gyengém a szó- és névjáték, különösen, ha idegen nyelven is üt. A továbbiakat csak akkor olvasd el, ha nem bánod, hogy “megmagyarázom a viccet”: pl. Leiden Ahnenstolz, akinek a nevét egyszerűen Tuskóagyú Bánatnak lehetne műfesen ordítani, amivel gyakorlatilag “nevében az íze” :D (leiden – kínok, fájdalmak; ahnen, ahnung – gondolat [keine Ahnung – fogalmam sincs]; stolz – (feldolgozott) fa); vagy Globberina (bloggerina – mindenható influenszer istennő + glob[ális] – világméretű szavak parádés anagrammája), de akár Rafinesse (rafinált, fineszes – azaz dörzsölt, minden hájjal megkent jóképű rosszarc) is…

A sorok között pedig írásban is képregényesen elevenedik meg a történet, amihez Németh Gyula grafikus kollégám örökbecsűi is nagyban hozzátesznek. Én imádom az ilyen Korcsmáros Pál-jellegű képregénytechnikával készült illusztrációkat, gyerekkorom óta szerelmes vagyok a rajzstílusba. Így aztán minden egyes szóképkocka befúrja magát a vizuális kortexembe, és nem ereszt. Így az elején – bevallom – nehezen haladtam, időnként le kellett tennem, hogy feldolgozzam az ismeretlen ismerős környezetet, életérzést. Aztán persze viszketett a szemem, hogy mi történik a szereplőkkel, olvassam már tovább.

A feldolgozáshoz jelentős segítséget nyújt a nekem nagyon is tetsző, szarkasztikus, rejtői humor, amivel sokkal oldottabban elevenedik meg a valóság kegyetlen világa, ám a mosolyom magyarosan “sírvavigadós”, hiszen a mögötte megbúvó keserédesség a túlontúl ismerős, “dezsavü-érzettel” párosul. Havasfelföld, Kossuth utca 2/b, földszinten balra, doktor Varsányiné K. Darinka…

Karakterekből – pláne a hősökből – nem tudok igazán kedvencet választani, mert mindegyikük egyformán és máshogy szerethető, követhető érzelmileg. Ugyanúgy izgulunk értük, nevetünk rajtuk – és magunkon -, mint az antagonistá(ko)n.

Mert senki és semmi nem fekete és fehér.
De ez pont így tökéletes.

Még akkor sem, ha a behavazott, – spoiler alert! – vértől pettyes – spoiler alert vége! – havasfelföldi bérchegységen keccsölő kockás hasú, hegyes fülű, feszes fenekű – spoiler alert! – zabszem sem fér be, nehogy próbálkozzanak a hálni akaró társak – spoiler alert vége! – nein, zehn, elf, zwölf, zwelf a kormos arcú, kesehajú viqueen – spoiler alert! – névértékben: szláv királynő – spoiler alert vége! – korcs- és haladjmáros nő csűrében-csavarában bujdoklik.

(Nem baj, ha ezt a mondatot nem lehetett érteni. Sic(c)! olvasni a sztorit!)

Szóval senkit ne riasszon meg, ha vastag a könyv, mert belemerülés után antigravitációs lesz – vö. letehetetlen -, utána pedig olyan máslaposságot okoz – agyba kúszósan -, hogy a következő regényt is hasonlóan sokára veszi kézbe az ember.

Túl jó ahhoz, hogy csak egyszer olvassuk el, ahhoz meg végképp, hogy keresztülrohanjunk rajta.

És már alig várom a folytatást! Ugyanis jön, A rendszer ellensége címet viseli majd, és külön megtiszteltetés nekem, irtó büszke vagyok rá, hogy az elsők között olvashatom, megjelenés előtt. Hogy miért? Az még maradjon titok! :D

A könyv a Molyon


Ezután kaptam fel, amint befejeztem Tarja regényét, a következő művet:

Darvas Petra: Ikrek Mágiája

De nem lett volna szabad. Egészen más stílus és zsáner, érthetően máslaposságra nem gyógyír rögtön egy másik könyv. Félre is tettem, csak egy olyan három hetes intervallum után vettem újra a kezembe. És megint milyen jól választottam! Szintén nehezen indult, de a felénél úgy beszippantott, hogy csak akkor tettem le, amikor pisilni jártam ki, és mivel nem e-könyv, oda nem vittem magammal, ezért tűkön és vécécsészén ülve vártam, hogy végezzek és irány volt Navatlon. :) (Van, akinek kicsi könyvespolca is van a mosdóban. Nem akartad te ezt tudni. Amúgy tipikus könyvmoly-probléma. :D )

Értékelésem: 4,5/5

Olvasási időtartam: 2021. október 17., 16:29 → 2021. november 10., 15:31
Itt is látszik, hogy a tényleges olvasás az utolsó hét napot vette igénybe igazából.

Ezt írtam Molyra:

Izgalmas, humoros és érzelmes történet; remekül használja a reális cselekményleírást és a karakterek, illetve a világrendszer megalkotása is rendben van.

Nagyon ajánlható az ifjú korosztálynak, mert egyszerű a nyelvezete, mégis szép szókinccsel operál.

Teljesen érthető a magas százalékarány. <3 Bár én nem vagyok célcsoport, ritkán olvasok fantasyt, de ez is megkapóan eredeti, mint amiket eddig olvastam. Az különösen tetszett, hogy összekötötte a való világgal a mágikus birodalmat.

Kicsit nehezen indultam el vele, valószínűleg egyrészt már egy elég ütős és teljesen más stílusú sztori után kezdtem el olvasni, másrészt pedig hajtott az idő, hiszen nagy megtiszteltetés, hogy a második részt a csapatunk korrektúrázhatja és készítheti elő nyomdára, ehhez pedig elengedhetetlen, hogy az első részt ismerjük. De az egyharmada után berántott a sztori, úgyhogy alig várom már a folytatást! 

Örök hálám a lehetőségért, drága írónő!

Azóta elolvastam a Mágusok Kelyhe címmel jövő tavaszra tervezett megjelenésű második részt, és az már biztos, hogy az 5/5, mert az első mondattól kezdve berántott a történet – nem is a kvantán, dehogy, letagadom, a kardot se láttam, nem én, Gary, teszed le gyorsan, még valaki megsérül, az áristomát neki :P -. A függővég pedig garantáltan fenntartja a vérnyomást, de ez a sorozatok sorsa. Én nem bánom, sőt, imádom! ;)

Úgyhogy jelentem, itt is tűkön ülve várom a folytatást!

A könyv a Molyon


Valamennyire beleszólt, hogy hozzám az évvégi hajrát előjelezve érkezett be egy hirtelen “meló”. Először csak a borító megtervezéséről volt szó – igen büszke vagyok rá, mert nagyon szép lett a szerző szerint! -, aztán kiderült, hogy a belívek és a kimaradt illusztrációk felelőse is én leszek. Sürgetett a határidő, de nem bántam meg egyáltalán, hogy elvállaltam. Ugyanis az én szakmámban az a legszebb, hogy teljesen legálisan munkaidőben könyveket olvashatok, és ezért még pénzt is kapok. Álommeló!

Fedina Lídia: Az Elixír

Értékelésem: 5/5

Olvasási időtartam: 2021. október 18., 20:15 → 2021. október 18., 21:54

Ezt írtam a Molyra: “Ha íróképes leszek, bővebben kifejtem. :)” Na, ne már, itt is? Bizony, a baleset mellett tudtam valamennyire dolgozni, de hosszan írni nem. Pedig ez a sztori is megérdemli a kifejtős méltatást.

A mesekönyvek számomra eleve lieblingek, mivel felnőtt fejjel is imádom őket olvasni. Ahogy a sci-fit is, amely zsánerben a Zsoldos Péter-díjas szerző neve leginkább ismert. Így különösen kíváncsivá tett, hogy a másik kedvenc műfajomban mit tud összehozni.

Jelentem: Fedina Lídia valami zseniálisan ötleteset és imádnivaló sztorit alkotott!

Bár a tündérek és varázslók világának témájáról ezer bőrt lehet lehúzni, mégis ez a történet mentes minden klisétől. Az Elixír szereplői (kis)kamaszokra hasonlítanak a leginkább, mégis érett és fejlődőképes a jellemük. Senki és semmi nem fekete vagy fehér itt sem, inkább emberközeli; a tetteknek pedig – legyenek jók vagy gonoszak – világos következménye van. A címszereplő varázsital képességéről nem írok, mert olvasd el, de nem kispályás dolog, ami egy pökhendi karakter által okozott baleset miatt teljesen új fordulatot ad a történetnek, és végül megváltoztatja Tündérfölde egész életét.

Lídia úgy tanít, hogy a felnőtt olvasó is szórakozhat, és újraélheti a gyerekkor mesés részét.

Kedvenc karakterem egyértelműen Döngi, a dongólégy. Bízvást állíthatom, hogy kevés mesét éreztem ennyire közel magamhoz, mint ezt a történetet. És persze hogy ez is folytatásos, így nincs más mód, mint meg kell várnom a második részt. Viszont a jó hír, hogy remélhetőleg az elsők között olvashatom majd, ha hozzám kerül a borító… aztán a belívek is… meg az illusztrációk… Én drukkolok nagyon, hogy így legyen! :)

A könyv a Molyon


Ami az íróképességem megváltozását illette, hogy mire felgyógyultam, novemberben beköszöntött a NaNoWriMo, amit a HazaÍrók/Magyar Írók Társasága csapatával csináltam végig. Akkor egyértelműen a saját projektjeimen dolgoztam – ezekről egy másik posztban írok majd.

Hanem a ló mindig sz*rik valamit: az utolsó hetet szemgyulladással vakoskodtam végig. Érted: fáj a kéz-láb-hát-s*gg – mert nyomtál egy max’ 3,9-es cukaharát a lépcsőn -, oké, sz*r, de lefekszel és olvasol egy könyvet. De szemgyulladással mi a jó életet csinál az ember, ha könyvmoly?!

És itt áldja meg a Jóisten az auditív literatúrát, azaz a hangoskönyvek és hangjátékok kitalálóját!

Nem megyek bele fejtegetésekbe, hogy mi okozta a szemgyulladást, amit fejfájás, rettentő letargia és mindenféle ízületi fájdalom kísért – ergo feküdtem-aludtam -, az biztos, hogy a kritikus időszakokban egyetlen szerző négy hangoskönyve hozott vissza az életre.

Rejtő Jenő (P. Howard): A három testőr Afrikában / Az elveszett cirkáló / Piszkos Fred, a kapitány / A megkerült cirkáló

Értékelésem: 5/5 (mind)

Olvasási (hallgatási) időtartam összesen: november 27., 19:58 → 2021. november 28., 11:56

Tavaly hasonló nyomoromban A láthatatlan légiő és a Vesztegzár a Grand Hotelben mentettek ki szorult helyzetemből.

Rejtő egy méltatlanul szomorú sorsú zseni volt, ám a zsenije hála Istennek van és lesz. Írásművei a betegeket gyógyítják, az egészségeseknek – vagyis a nem kivizsgált betegeknek – vitaminkúrát biztosítanak. Vény nélkül ajánlom mindenkinek.

Rejtő Jenő írói életműve a Molyon

Köszönöm, hogy elolvastad ezt a nem kicsit hosszúra nyúlt bejegyzést! :)


(Kép: Moly-adatbázis + saját)