Lehet szép az irodalom

A fű zöld, az irodalom szép – 2021-ben újra megrendezésre került a közönségszavazatok alapján lebonyolított Dugonics András Irodalmi-díj. A 23+1 kategóriából idén a Szépirodalom soraiba jelöltetett az Emlékkönny, és a harmadik helyezést vitte el a legnagyobb örömömre. De nézzük meg kicsit közelebbről a történteket!

DAID – Ahol az olvasó véleménye számít

A Dugonics András Irodalmi-díjat (röviden: DAID-ot) 2020-ban indította útjára M. Baranyai Anikó, az Imádom a könyveket közösség alapítója, és a díj minden év október 18-án, a magyar regényírás napján kerül átadásra. Közönségszavazatokon alapul, tehát az olvasók és kedvelők preferenciái alakítják a végeredményt. A 2019 óta hiányzó Libri Aranykönyv irodalmi díj is ezen az elven működött. Azzal ellentétben persze, a DAID négylistás döntési rendszeréből egyet – a facebookos szavazást – a nagyérdemű közönség is folyamatában láthat. Szerintem ez egyedülálló a maga nemében. Na, de haladjunk is tovább!

Idén – is – az juthatott be szerzőként, akinek volt 2019-2020 években – akár papíron, akár elektronikusan – megjelent könyve, és erre legalább 25 különböző e-mailről érkező nevezést kapott. Eredetileg minden bekerülő szerzőt egy könyvcímmel együtt lehetett nevezni, ami meghatározta, hogy melyik kategóriába jut. Én a Szépirodalomba kerültem az Emlékkönnyel, amiért nagyon hálás vagyok, mert ez a könyv szerintem is megérdemli a törődést. Az már csak hab a tortán, hogy harmadik helyezett is lett(em). :)

A szavazás végére kialakult a “sósliszt” (bocsánat, ezt imádom, a shortlist szót meg nem), a DAID-TOP10, ami tíz jelölt nevét tartalmazta, és közülük kerültek ki végül a dobogósok. De a további hét jelölt is kiemelt fontosságot kapott, saját plecsnivel.

Itt tenném hozzá: rengeteg magyar szerző van, és – nem túlzok – hetente születik legalább egy új. De ez nem baj, ez jó dolog! Egyre több – remélhetően minőségi – könyv kerül a polcokra és az olvasók kezébe. Ezekből a szómágusokból lesznek a jövő potenciális díjazottjai. Sokakat nem ismerek én sem, ki is fogom fejteni erről a saját véleményemet a kategóriám toplistája kapcsán.

Egy kis kitérő, amin talán fel fogod idegesíteni magadat, ha elolvasod

Természetesen, mint az kis hazánkban lenni szokott, a díj kihirdetése után megindult egyes csoportokban az elégedetlenség – félreértés ne essék, mindenkinek szíve joga véleményt nyilvánítani, illetve nem lehet mindenki kedvére tenni, én ezt értem. Meg én könnyen beszélek, hiszen nyertem! Vannak csalódott szerzők, akik helyében valószínűleg én is így érezném magam. (Itt megjegyezném, hogy a továbbiakban, pont ezért, amiben tudom, szerzőtársként támogatom őket.) Viszont! Ami elkeserít, az általánosan az, hogy nem tudunk mások sikerének örülni. Ez a tipikus magyar hozzáállás: “ha nekem rossz, legyen az a másiknak is”; de még az hozzá, hogy biztosan csalás és (sz)ámítás van minden csalódást okozó dolog mögött. Tény, jelenleg nagy a példája a gerinctelenségnek Záhony és Hegyeshalom között, de kezd odáig fajulni a választási hangulat, hogy sárdobálás indul teljesen politikamentes civil téren is.

Tiszta vizet a pohárba 2.0

Lehet vitatni a DAID eredményének hitelességét, mert jogod van hozzá, azonban jó, ha tudod, hogy

  • Anikó ezt szinte egyedül, önkéntesen – fizetés nélkül! – adminisztrálja a szabadidejében;
  • azért hívta életre a díjat, mert pont elege volt a szakma mögé bújó, valójában politikai és/vagy bajtársi kivételezésből, urambátyám díjazásból;
  • emiatt nem is tolja előre az “övéit” – oh, ember, kik Anikóéi úgy eleve? ne nevettess már -, nem akar beleszólni a jelölés és szavazás alakulásába, pont van elég tennivalója a feldolgozással;
  • igyekszik a technikai hibákat kiköszöbölni, és bolondbiztossá felhasználóbaráttá tenni a kommmunikációt;
  • mindössze másodéves a díj, szóval simán lehetnek még gyerekbetegségei, amik a következő kiosztásoknál, idővel el fognak tűnni.

Szerintem – bármelyik oldalon is álljunk – nem kéne egymás munkáját ekézni. Hanem elsősorban azon kellene ügyködni, hogy minél ismertebbek legyenek a valóban jó hazai szerzők, és egyre minőségibb alkotások is kerüljenek ki a kezeik közül, minél elégedettebb olvasókört teremtve ezzel. És hát… igen, lehet Anikó után csinálni. ;) Ki tiltja meg, hogy legyen még másik, harmadik vagy többedik díj? A sokszínűség jegyében alapíts még újabbakat! Hajrá, előre! Azokból is örömmel gyűjtenék, ha méltónak találtatom rá. Büszke akarok lenni arra, hogy egy vagyok a magyar szerzők közül, aki magyar olvasóknak alkot.

Én nagyon szeretem ezt az alapjában véve összetartó és közös célokért együtt működő irodalmi közösséget, és vágyom rá, hogy ezt az érzést minél több művésztársam átélhesse.

És itt evezzünk vissza a Dugonics András Irodalmi-díjhoz, amire én bizony nagyon büszke vagyok, hogy létezik. ;)


Ismerkedjünk meg a Szépirodalom kategória első tíz helyezettjével!

X. Szilasi Katalin

Ismerős a neve – gondoltam én, de igazából nem tudok róla semmit, sajnos. A Moly-on megtalálhatod a könyveit. A borítók alapján tényleg ígéretesnek tűnnek, talán egyszer olvashatok belőlük (nem ígérem meg, tekintve, mennyire hektikus az élményolvasásom, illetve, hogy a munkám is ez, szóval sok időm és erőm nincsen még pluszban, ne haragudjon senki).

IX. Dragomán György

Na őt ismerem, és szerintem nagyon sokan mások is. Emlékeztetőül az alkotói link. Sajnos teljes könyvet még nem olvastam tőle, de nagyon szimpatikusnak tartom emberileg, és szeretném tőle olvasni az olasz konyháról szóló mesélő könyvét mindenképpen. Itt meg is akadtam, hogy került ő a kilencedik helyre? Sokkal magasabb helyezést érdemelne, nemcsak mint szerző, hanem mint ismertség, de úgy látszik, az ő közönsége nem jutott a szavazás közelébe annyira, mint mondjuk az enyém. Ez valahol szomorú, de nem lehet mit tenni. Azért remélem, hogy a következő alkalommal már sokkal reálisabb lesz a kedvelők által leadott eredmény, ha ilyen nagy volumenű szerzőről van szó.

VIII. A. Túri Zsuzsa

Vele kapcsolatban nagy áldásom, hogy ismerhetem a munkásságát és őt magát is. Zsuzsa inkább poétaként híres – viszont 2019-ben írt egy regényt Sivatagi szél címmel, amit olvastam és véleményeztem is –, tavaly a DAID2020 Költészet kategóriában dobogós, harmadik helyezett lett. Sokoldalú tehetség, aki emberként nagyon fogékony, érzékeny és szeretettel teli személyiség. Hálás vagyok, hogy egy listán szerepelhetek vele.

VII. Palotás Petra

Ismét egy sokak által hallott, olvasott név. Elsőként azt hittem, az ő apja Palotás János egykori országgyűlési képviselő, de nem, hanem annak féltestvére, aki szintén János. Ezek a nevek! :) Petra viszont a saját tehetségével, mint műsorvezető, aztán az írás mezején is kivívta magának az ismertséget. Nem olvastam még tőle, de ami késik, az nem múlik . sokan dicsérik, én pedig hiszek nekik.

VI. Péri Györgyi

“Péripenna” – a Molyos neve alapján – az első olyan szereplő a listán, aki elsőkönyves íróként került a csapatba. Megmondom őszintén, nekem a borítója, aztán a fényképe alapján – az a parás nézés, imádom! – ő maga is rögtön szimpatikus lett. Kicsit úgy érzem, tutira van annyira bolondos, mint én, szóval látatlanban az egyik lelki társamnek érzem. :) (Most lehet, kiakadsz, akkor bocsi, de nem tudok hazudni.) Azt hiszem, ha valaha elolvasom, imádni fogom a könyvét. :)

V. Szentesi Éva

Éva számomra eleve fórral indult, amikor megláttam a Pedig olyan szépen éltek c. könyve borítóját. Mondtam, kész, ez a nő bármit írhat, elolvasom – más kérdés, hogy sajnos egyelőre ő is várólistás, de az, szóval van remény, hogy odajutok. :) Aztán megtaláltam a FB-os oldalát, bekövettem, és megtudtam, hogy rák-túlélő, szóval most már duplán odavagyok érte, és drukkolok, hogy gyógyult is maradjon ennyi hatalmas harc és csodás győzelem után. Méltán került a listára, kicsit őt is “mélyen” érzem, de a közönségnek még meg kell ismernie és találnia ezt a díjat, ami – tényleg remélem – hamarosan elkövetkezik.

IV. Németh Krisztina

Akire maximálisan büszke vagyok a kategóriában, az Kriszti, akit most már bátran nevezhetek a barátnőmnek, sőt harcostársamnak, és – ahogy szoktam hívni – ő a “dzsanom” (dzsan = a szívünknek kedves ember, pastu szó). Könyve, A hazara szerintem az évezred kezdetének egyik legjobb regénye, nálam toplistás, és mindenkinek ajánlom.

Ha csak egy könyvet olvasol el életedben, Hamid története legyen az!

Krisztivel kapcsolatban meglepődtem, hogy végül negyedik lett, mert a facebookos szavazáson a harmadik helyen állt (én pedig a negyediken). Nyilván örülök a végeredménynek, mert hülye lennék, ha nem, de ebből is látszik, hogy ezen kívül még három másik lista is alakította a DAID2021 nyertesek sorsát, tehát csak egy szegmensét láttuk a Facebookon keresztül. Én mindenesetre nagyon boldog vagyok, hogy a szerintem legjobb hazai, igaz történeten alapuló regény írójának neve mellett feszíthet az enyém. Alhamdulillah! (Hála istennek! pastuul)

III. Robin O’Wrightly

Valami íróféle, de fogalmam sincs, kicsoda. Nem vagyok magamnál!

II. Bubrik Zseraldina

A különleges név mögött, esküszöm, fogalmam sincs, ki rejtőzik. Ő egy akkora Enigma nekem, mint ide Lacháza és vissza, karantén idején. Szégyellem is magam, de itt mutatkozik meg az, hogy rengeteg új magyar szerző tevékenykedik kis hazánkban, és hiába van egy listám, még én sem ismerhetek mindenkit. Olvass tőle, ha még nem tetted; engem is nagyon érdekel, mit és hogyan ír. Az, hogy ilyen szép helyezést ért el a kategóriában, valószínűleg nem ok nélkül történt. ;)

I. Péterfy-Novák Éva

Teljesen megérdemelt első hely. Az írónő FB-oldalát – akárcsak a férjéét, a szintén író Gergelyét – rendszeresen látogatom. Nem csak Olaszország nyűgöz le, ahol élnek, mert az tényleg imádnivalóan gyönyörű. Viszont nagyon egyetértek Évával a nézeteit illetően, és hát olyan eleve témáról ír a könyveiben, szerencsére kendőzetlenül, ami nekem is vesszőparipám, hogy márpedig tabu ne legyen: a családon belüli erőszakról. Mert oka van annak, hogy Apád előtt ne vetkőzz! És erről beszélni nekünk, íróknak, kutya kötelességünk.

Bízom benne, hogy sikerült kicsit megvilágítanom a Szépirodalom kategória toplistás jelöltjeit. :) Hasonló posztot írtam egy évvel ezelőtt az akkori kategóriám jelöltjeiről, ha kíváncsi vagy rá, melegen ajánlom! :)


Hogy ne maradj le a jövő évi DAID-ról…

…elindult a #DAID2022 jelölési időszak, ami 2022. május 31-ig tart.

Bővebben az irodalmi díjról és a jelölési kritériumokról: