Bevallom, nem tartom magamat bloggernek, és az olvasós posztokon kívül filmes recenziót végképp nem terveztem. Eleve nem is vagyok nagy film- vagy sorozatmániás, vannak kedvenceim, amiket évről évre újra megnézek, de ennyi. Azonban az egyiket már egy ideje kerülgettem – vagy az kerülgetett engem, mert mind a Zuram, mind a Lányom nagy rajongója lett -, ezért a fülembe súgták: “azt pletykálják, neked is tetszeni fog az Esernyő Akadémia”, és így lett. Olyannyira, hogy most nem is tudom megállni, ne írjak róla egy poszt erejéig.
Amint a bevezetőből kiderült, én magyar szinkronnal néztem végig eddig a két évadot, mert gyerekkorom óta imádom a magyar hangokat és miattuk elviselem az angol félrefordításokat is – ha meghallom, lelkesen javítom a családnak az eredeti jelentést -, de a fülemnek hazai orgánum kell. A Lányom angolul nézte végig, de neki ez jó gyakorlás volt – szoktunk angolul is beszélgetni, ezért neki fontosabb volt úgy. A Zuram nem ért angolul, így alapból maradt a magyar, az én örömömre. Sajnos a mai gárdát már nem ismerem annyira, mint a régieket, de igyekszem megtanulni a neveiket (pl. Varga Gábor, Ember Márk, Pálffy Kata stb.) és összepasszintani a hangokkal, mint egykoron. Mindegy, ez mellékes mánia. Azért leírtam. :D
A sorozat azért keltette fel az érdeklődésemet, mert bár nem vagyok egy nagy szuperhős- vagy grim dark fantasy-fanatikus, de azért időnként odapislantok az ilyen anomáliák felé (Marvel/DC-univerzum, Hősök, Misfits, Sanctuary stb.). És a kezdőképek elég erősek voltak ahhoz, hogy kiváltsák a “ne b*szd meg, hát ez mi?!” erősségű érdeklődést.
Innentől erőst spoileres lehet a tartalom, ha nem láttad, nézd meg a sorozatot, ha láttad, akkor olvasd tovább, de mindenképp saját felelősségre!
Adva van ugyanis egy teljesen hétköznapi szovjet uszodatér 1989-ben, benne egy rakás öreglánnyal, akik ruszki irányítószavakra ugrálnak a medencében. A parton – a vécéajtót két oldalról támogatva – két kanos/kancás tizenéves flörtölget, persze nem lenne szabad nekik. Le is lesznek oltva, amikor a srác rámozdul a lányra, a kiscsaj viszont egy puszival kicselezi, és beugrik a nénik közé. Itt kezdődik az agymenés: mire elül a hullám, a bábuskák méltatlankodása, és feljön a vízre egy embernyi vér, majd a tini, ámde mindenperces terhesen, vajúdva… Azért ennyire nem veszélyes egy ártatlan arcrapuszi?! Vagy a vizet nem cserélték…? Negyedórán belül életet ad egy kisbabának, miközben maga is gyereklány, és aznap még bőven szűz volt, de terhes biztos nem… akárcsak negyvenkét másik társa, szerte a világban.
Egyszerre születik a semmiből ennyi kisember ugyanazon a napon, akik közül hetet – köztük ezt az apróságot – magához vesz Reginald Hargreeves, a milliárdos különc, hogy felnevelje és kitanítsa őket Esernyő Akadémia név alatt. Hogy sikerül-e neki? Vágóképek következnek, hogy az eltelt harminc év alatt mire jutott a hét kölyök: Egyes (Luther) eljutott a Holdra – négy év pokoli magányából szabadul, Kettes (Diego) Batmant játszik köpeny nélkül – de minek, Hármas (Allison) híres színészdíva lett – csak a magánélete ment gajra, Négyes (Klaus) sikeresen távozik a rehabról – hogy újra betépjen, Ötös (nincs neve) nyom nélkül eltűnt, Hatos (Ben) már tizenhét éve halott, Hetes (Vanya) pedig a szürke és semmilyen életét hegedűtanárként tengeti.
Reginald halálhíre boronálja őket megint össze a Hargreeves-kúriában, az Esernyő Akadémia főhadiszállásán. Nem jönnek ki jól egymással, hiszen mindenki szétszéledt tizenhét éve, Ben halála és Ötös eltűnése után. Egyetlen egyben hasonlítanak: mind gyűlölték az apjukat. Luther nem is hiszi, hogy az öreg természetes halált halt, ezért nyomozásba kezd… Még minden kézben tartható, amíg meg nem jelenik Ötös, aki – mint kiderül – annyit utazott az időben, hogy már majdnem hatvanéves, de visszatérésével beleragadt a tizenhárom éves testébe, és persze magával hozza a rossz óment: ha nem tesznek valamit, napokon belül beköszönt a világvége.
Nem akarnám az egész sorozatot leírni, elvégre aki látta, annak felesleges, aki meg még nem, annak usgyi megnézni, mert annál mindenképpen érdekesebb, ahogy én leírtam. Kicsit WTF?, mert nem tudom, honnan vette ezt az évszámot a Snitt.hu, de imígyen szóla a tartalom:
1977-et írunk. Sir Reginald Hargreeves, azaz The Monocle járja a világot és gyerekek után kutat. A 20. század közepén történt ugyanis, hogy 43 szuperképességekkel rendelkező gyermek született olyan nőktől, akik nem mutatták terhesség jeleit, és korábban nem álltak kapcsolatban egymással. Mire Sir Hargreeves megérkezik világunkba, a 43-ból csak 7-en maradtak életben: a vállalkozó ezeket a gyerekeket fogadja örökbe, hogy felkészítse őket a világot fenyegető ismeretlen veszély legyőzésére.
Szóval ezt hagyjuk, mert 1989. október 1-jén jöttek világra a gyerekek, és sehol nem említi, hogy a maradék harminchat meghalt volna. De mindegy, részletkérdés. :D
Ami miatt korszakalkotó a sorozat, és amiért engem a székembe szögezett négy napra, az mindenképp a lélektani rész.
A – persze nem vérszerinti, de mégis – testvérek egymás és az apjuk iránti érzelmei, a traumatikus gyerekkor élménye, a felnőttként végletesen sérült lelkiviláguk és ezeknek következményei. Egy sima, hétköznapi ember mentális “defektje” szuperképességekkel megáldott félistenek testében valóban világreccsentő hatású lehet. Mindeközben mégis próbálnak emberiek maradni, amennyire engedik a magukkal sodró események, és a leginkább ellenük dolgozó, pszichopatikus gonosz elemei is. Komolyan: itt nincs fekete vagy fehér – még a hatvanas évek részeiben sem, max’ bőrszínt tekintve -, nincs abszolút rossz vagy jó. Döntések vannak, amik hasznosak vagy károsak az egyénre vagy a közösségre nézve.
Hatalmas amerikai és posztszovjet társadalomkritika, ami miatt csodálkozom, hogy a tengerentúlon még nem szamizdat. (Ja, igaz is, az nyugaton nem szokás. Az keleti.)
Kellően tetszős, hogy érzékenyít, bár helyenként nagy a nembináris megnyilvánulás – jó, én ezt nagyon szeretem, bevallom :D -, másoknak azonban sok lehet, szóval én mindenkit figyelmeztetek: vannak benne melegek, bi/pán- és aszexek, gerontofília és – bár hangsúlyozom: nem vérszerinti – testvérszerelem is. Nincs viszont explicit szexuális tartalom, csak erőszak, káromkodás és vér (ezért a 16+).
Szuper retrózenékkel van tele, amiből egy csomó aztán dallamtapad.
Ami kevésbé tetszett, az a téma és a stílus kihasználtságából fakadó klisérengeteg: percre pontosan meg lehet mondani, hogy éppen most ki menti meg a főszereplőtömeg s*ggét, illetve nagy arányban fellelhető a sorozatban Tarantino hommage-a (Chacha és Hazel), vagy a Mátrix (a svéd testvérek), egyik főgonoszunk elég Szörnyella de Frászos, de bekacsint a Doktor, a Sanctuary, a 13-as raktár, a Stranger Things, sőt még Douglas Adams is. Az USA/SZU ellentétpár, a Kennedy-gyilkosság és Vanya orosz kémnek nézése meg beLSD-zése már csak hab volt a tortán. Meg hogy Reg valójában űrlény (bármelyik sci-fi), na, ne már! A cseresznyén – hogy Lila mindőjük képességét át tudja venni (Hősök) – már csak mosolyogtam. De valljuk be, nehéz annyi klasszikus után valami egyedit alkotni, így a szer(ve)zők tényleg csak a lélektani oldalra helyezhettek egyedi hangsúlyt. Arra viszont nagyon is sikerült.
Egy biztos: fogcsikorgatva várom a harmadik évadot. Vajon miért nevezték át az Esernyő Akadémiát…? :)
Személyesen mindegyik karaktert imádom valamiért. Még a gonosznak tituláltakat is. Klaus és Ben, Vanya és Ötös, Allison, Diego és Luther, bár a sorrendből látszik, hogy azért kik a lieblingek. :D És a gaydarom is működött… :D
Spoiler vége… Innen már olvashatod. :D
Nem tudom, mikor igéztek meg ennyire, hogy még álmodtam is a sorozattal, de mindenesetre megnyert magának. Kedvenc lett ez is, akárcsak a fent idézett filmek. Még ha nem is nézek gyakran… hát most rákattanok szerintem.
Hol van már a harmadik évad?!
(Kép: Snitt-adatbázis)
Könyvek sorban 