A válság, és ami mögötte van

Korábban a szöveggondozói lét nehézségeiről írtam egy remélhetőleg hasznos posztot, most a szerzők – írók, költők, riporterek – és az olvasók életének árnyoldalaira vetítek egy kicsit. Most csak az irodalmi szereplők sorát taglalom, de igaz ez a művészvilágban bárkire. “Cicaharc az irodalomban” – miért kell, hogy így legyen? Nem lehet máshogy? “Alkotói és olvasói válság” – létezik, nem létezik? Ha nincs, miért van? És ez mégis hogyan függ össze?

Szerzők válsága egymás között

A szerző alkotó entitás, és mint olyan, művészlélek is. Persze ez különböző erősségben lehet a személyisége része, lehet jobban – például költők esetében -, vagy kevésbé – szakírók például racionálisabbak -, de egy biztos, van egy láthatatlan szál, ami minden irodalmi alkotó pennájából kifut a magas ihlettartalmú mindenség felé. Ezt pedig nehéz minden esetben érzés nélkül, csak puszta gondolkodással viselni. Ráadásul nem vagyunk egyformák, sokan sokféle háttérből érkeztünk, a gondolkodásmódunk is más szinten lehet. De van egy alap, amire minden esetben építhetünk:

Minden szerző és olvasó érző, emberi lény. Kivétel nélkül.
(Minden szerző olyan olvasó, aki speciel ír is.)

egy másik író

Kis hazánkban különösen igaz, hogy nem lehet leejteni egy tűt úgy, hogy azzal ne szúrjunk meg egy irodalmi szereplőt. Tényleg: Magyarországon ma mindenki könyvet ad ki vagy más módon publikál. Így aztán finoman fogalmazva: a tízmillió író országa lettünk. Ezzel nincs gond szerintem, mert egyrészt, ami jó – vagy bizonyítottan populáris -, az megmarad, a többi kihullik, illetve mindig könnyebb és gyorsabb olvasni, mint írni. Olvasó(bázis) mindig mindenre lesz. Nem kell mindenkit szeretni. A szerzőnek nem az kell, hogy szeressék – nyilván jólesik nekik, de érted -, hanem hogy olvassák a könyveit. Egyszerűen csak legyünk kedvesek egymással! Ez nem kerül semmibe, viszont lehet, hogy életet – és esetenként karriert – ment. Általános igazság:

Alkossunk, és hagyjuk egymást békében alkotni!

valaki valahol

Mit tehetünk, amikor összecsapnak a fejünk felett a hullámok?

1. Megfelelően gyászoljuk el a helyzetet és benne önmagunkat. Hagyjunk időt és teret az öt fázisnak: tagadás, alkudozás, düh, depresszió és elengedés. Ezt korábban kifejtettem más témában, de természetesen itt is érvényes.
2. Keressük olyanok társaságát, akik nem mérgeznek vagy szipolyoznak minket, hanem inspirálnak, hozzáadnak a lelkünkhöz.
3. Ha már biztosabb alapokon állunk lelkileg, akkor nézzük meg, mit rontottunk el, ami miatt ide jutottunk. Legközelebb talán okosabbak vagy elővigyázatosabbak leszünk. Az nem válasz, hogy “hülye voltam” vagy “minden az én hibám”. Természetesen mindkét fél hibázik egy konfliktushelyzetben, máskülönben az nem alakul ki. Az sem megoldás, ha azt mondjuk: “többet nem bízom meg az emberekben”, hiszen ezzel sok pozitív, hasznos és gyümölcsöző kapcsolatnak vetnénk gátat a továbbiakban. De nem árt megválogatni, kiben bízunk meg, esetleg a barátaink segítségét kérni, ha mi nem látunk tisztán.
4. Alkossunk. Ennél jobb gyógymód minden fájdalomra nincs is a világon. És megfelelően távol tart kicsit a közösségi médiától.

Szerzők válsága önmagukban

Mit tegyünk, ha nem tudunk alkotni?

Egyes irodalmi szereplők szerint olyan, hogy alkotói válság, nem létezik. Szerintem van, de nem ez az igazi neve. Ez csak a férjezett, a lánykori pedig a mélyebben megbúvó “lelkiállapotbeli változás”. De érthetően jobban hangzik, hogy “alkotói válság”, elismerem, viszont ez gyakran hazugság. Ugyanis ez a lelki változás nem feltétlen rossz. Ilyenkor egyszerűen csak szünetel az alkotás, mint teremtő, létrehozó folyamat. Mi történik helyette? Ha nincs fény, nincs árnyék. De a sötét nem mindig rossz, van, amikor szükség van rá, hogy elaludjanak a jupiterlámpák. Ha nincs alkotás, akkor a mélyben más folyamatok indulnak el. Sok szerző megijed: “úristen, nem tudok írni”, ahelyett, hogy inkább arra gondolna: “mit kellene tennem most az írás hajszolása helyett?”

1. Gyűjtögető folyamat: olvasás, barátokkal vagy családtagokkal való beszélgetés, kulturális eseményekre, helyszínekre járás stb.
2. Új/más alkotási mód felfedezése: festés, rajzolás, kézimunka, főzés, próza helyett versírás, programozás, nyelvtanulás stb.
3. Pihenés: alvás, társasjátékozás, kirándulás, úszás, vicces oldalak böngészése az interneten stb.
4. Lehet ihletadó és lazító is (1.+3.): olvasás, filmnézés, sorozatdarálás, zenehallgatás stb.

Idővel a szerző ki tudja alakítani, hogy ha kevésbé alkotó időszak jön – mert ez egy hullámvasút -, akkor hogyan alakítsa úgy az életét, hogy mégis hasznosan, gyűjtögetve, más alkotási móddal egészítse ki a pihenését. Mert ha nem megy az alkotás, akkor pihenni (is) kell. Létfontosságú, hogy az ember ne égjen ki.

De hát hol marad az írói rutin?

Van olyan híres szerzőnk, aki reggel kilenctől tizenegyig ír, aztán ebédel, utána délután pedig javítja az aznap leírtakat, és ezt így heti hat napon, a hetediken pedig kikapcsolódik. Igen, van, akinek ez a munkaterv működik, de az az igazság, hogy mindenkinek magának kell kialakítania a saját beosztását.

A kulcs: a rendszeresség.

Ez lehet időbeli – mindig ugyanakkor vagy ugyanannyi ideig alkotsz -, vagy térbeli – mindig ugyanannyit vagy ugyanott írsz. Van, aki naponta legalább egy órát ír, mások legalább egy mondatot naponta, megint másoknak van egy írós fotel a sarokban, és naponta legalább egyszer bevackolnak oda, addig meg álljon meg a világ. Vagy hetente, vagy havonta… Egy fontos: minél gyakoribb ez a rendszeresség, annál biztosabb, hogy lesz is eredménye. Pont úgy működik, mint a nyelvtanulás, gyakorlással lehet igazán fenntartani a tudást.

Azzal viszont szembesülni kell: a rendszeresség módja változhat, ahogy a körülményeink vagy mi is változunk. Az időnk csökkenhet, ha gyerekünk születik, vagy épp nőhet, ha elvesztjük az állásunkat. A helyszín változhat, ha kisebb lakásba kell költöznünk, esetleg rengeteg helyünk lesz a már meglévőben, mert elköltöznek a gyerekek. Kerülhetünk kórházba – ne adja ég -, vagy mások szorulnak a mi ápolásunkra. Lehet, hogy el kell utaznunk, több munkánk lesz – ezer és ezer dolog jöhet az utunkba, ami felborítja a rendszerességet, és emiatt újra és újra át kell terveznünk a rutinunkat. Ez megkíván egyfajta rezilienciát, azaz lelki rugalmasságot mindenkitől, bárhol is tartson a munkásságában.

„Ahhoz, hogy jó formában maradjunk, reziliensek, rugalmasan ellenállók legyünk, az szükséges, hogy ne tűrjünk el semmit. Az, hogy elbírok és kibírok dolgokat, nem egy virtus. Rövid időre, stresszhelyzetben – mondjuk, ég a ház, háború van, menekülnöm kell valahonnan –, jó, ha kibírom. De máskülönben nem kell kibírni senkit és semmit, hanem meg kell változtatnunk a helyzetünket, a környezetünket úgy, hogy relaxálni tudjunk.”

(Feldmár András-Büky Dorottya: A lélek rugalmassága, HVG Könyvek, 2019.)

Válságban az olvasó is a könyvek között

A válság elérheti az alkotókon kívül azokat is, akik a befogadó közeg részei (ezek a személyek magukban is lehetnek alkotók, nem ettől függ). Ezért taglalom egy cikkben a kettőt, mert szervesen összetartoznak.

Nekem most például olvasói válságom van. Be merem vallani.

(2021. március 22.)

Mit tehetünk olvasói válság idején?

1. Merjük felismerni, ha van! Nem szégyen, akkor sem, ha már összegyűltek a könyvek a szemünk előtt. Ez bárkivel előfordulhat. Emberek vagyunk.
2. Kérdezzük meg magunktól, ássunk mélyre, mitől lehet? Az olvasói válságot sosem a könyvek okozzák, azok csupán az indikátorai, kimutatói lehetnek, hogy a válság már jelen van az életünkben. Valami más okozza, ennek pedig utána kell járni. (Nekem az elvárásokkal van bajom, az azoknak megfeleléssel. Egyik felem meg akar, a másik felem lázad. Pontot kell tennem a végére. Azon dolgozom! Csak azért is! :D )
3. Az olvasói válság nem feltétlen jár egyedül, mellette más is blokkolt lehet. Előfordulhat, hogy ezt a zárlatot is fel kell oldani. (Én például nagyon nehezen és lassan haladok most a munkáimmal is. Nagy valószínűséggel az elmúlt időszak csaknem egy évig tartó betegeskedése hagyott nyomot a lelkemen, és most azt is “vissza kell állítanom”. Nem lesz gyors folyamat. A lényeg, hogy már úton vagyok!)
4. Adjunk időt magunknak! Értelemszerűen vannak határidős feladatok – recenziós olvasás vagy munkaköri teljesítés -, ezeket el kell végeznünk akkor is, ha épp alulmotiváltak vagyunk. Emellett azonban muszáj türelmesnek lenni magunkkal, mert a blokk beerősödhet kényszer hatására.
5. Tűzzünk ki elérhető célokat! Nem kell magasra tenni a lécet. Például olvassunk novellákat, verseket, rövid képregényeket, blogposztokat – nem ezt, hanem irodalmiakat :D -, de semmi megerőltetőt. Ne most kezdjünk bele a Háború és békébe… Egy kisregény is megteszi. :)
6. Ne féljünk kreatívnak lenni! Hogyan tudnánk megszeretni azt, amit hirtelen elfogadni sem tudunk? Vagy nem kényszerként gondolni arra, ami korábban öröm volt? Ha nem megy – mit csinálhatnánk helyette?

Egy kis emlékeztető, mert ez az olvasókra is valamennyire alkalmazható!

1. Gyűjtögető folyamat: olvasás, barátokkal vagy családtagokkal való beszélgetés, kulturális eseményekre, helyszínekre járás stb.
2. Új/más alkotási mód felfedezése: festés, rajzolás, kézimunka, főzés, próza helyett versírás, programozás, nyelvtanulás stb.
3. Pihenés: alvás, társasjátékozás, kirándulás, úszás, vicces oldalak böngészése az interneten stb.
4. Lehet ihletadó és lazító is (1.+3.): olvasás, írás, filmnézés, sorozatdarálás, zenehallgatás stb.

De ami a legfontosabb:

Fogadjuk el magunkat úgy, ahogy és amiben éppen leledzünk. Okkal vagyunk ott. Találjuk meg ezt az okot, és türelemmel várjuk ki a tanulási folyamatunk végét.

(én)

(Kép: Gabriel Matula / Unsplash)

Hírdetés