A szöveg ötven árnyalata

Avagy amiről nem beszélünk, de mégis létezik. A szakma árnyoldalai, amikor nem a legjobb alapanyagot kapjuk, vagy épp nem a legjobb embertől. Mert ilyen is van… Ennek ellenére mégis folytatjuk, csináljuk tovább. De miért? Olvassátok el!

De jó a dolgod! Az a munkád, hogy olvasol!

mindenki

Persze én is szoktam ezt hangoztatni, mert tényleg így van. Kivételes helyzetben vagyunk, mi, szöveggondozók, hiszen egy-egy könyvet sokszor bőven a megjelenés előtt, vagy akár többször is elolvashatunk a munkafolyamat során. Ha szerencsések vagyunk, az írott mű még minket is szórakoztat, maradandóan jó élményt nyújt. Később büszkén adhatunk értékelést a világnak, hogy mi már megjelenés előtt olvastuk és mennyire tetszett.

Aztán vannak azok a helyzetek, amelyekről inkább mélyen hallgatunk… Amikor olyan anyag kerül a kezünk közé, ami – valljuk be – értékelhetetlen, vagy épp nagyon sok munka van vele, de meg kell csinálni, mert megrendelték, és határidőre készen kell lenni. Vagy éppen a szerzővel kerülünk olyan, nem éppen kellemes kapcsolatba, hogy a végén haraggal válunk el, sőt, talán nem is fizet ki minket az elvégzett munkáért. Esetleg a végeredmény nem sikerül, mert valahol hiba csúszik a folyamatba – akár mi is hibázhatunk, a szerző is, illetve a technika is bőven közbeszólhat.

Be kell vallanom valamit.

ÉN

Az elmúlt csaknem 12 évben, amióta könyvkiadásban dolgozom, és szöveggondozással is foglalkozom – igazából ezek az árnyoldalak megjelenhetnek a vizuális vonalon is, nagyjából ugyanígy -, körülbelül kétötöd arányban találkoztam a sikertelenséggel, mint a sikerrel. Ez tehát azt jelenti, hogy tíz projektből négy valamilyen formában gonddal-bajjal járt. Bőven tudnék mesélni problémás szerzőkről, kollégákról, élethelyzetekről, azonban nem fogok, mert ennek nem itt van a helye. Nem a személyek vagy a gikszer a fontos ugyanis, inkább az, hogy én, magamra értve, mit tanulok ezekből a hibákból és nehézségekből.

Minden egyes bukásom arra emlékeztet, hogy mindig eggyel többször álljak fel.

ez is Én

Nem fogok mindig jó ügyfelet kifogni, vagy épp a kedvem szerint való szöveget megkapni – hű, ez milyen magyartalanul hangzó mondat. Fussunk neki máshogy! Mindig lesznek problémás ügyfelek vagy nehezen megrágható szövegek, illetve bármilyen egyéb akadály felmerülhet a munka során. Esetenként folyamatos gondok kísérhetik a munkát – ezt megoszthatom: egy kedves ügyfelem – és barátom, kollégám is egyben – könyve elkészülte körül minden létező gikszer becsúszott. De tényleg! Még az is, hogy tönkrement az épp aktuális képfeldolgozó programom, és külsős kollégától – milyen jó, hogy vannak! – kellett egy munkafolyamatban segítséget kérnem. Ez teljesen új volt nekem, még sosem csináltam ilyet. Rá is jöttem valamire:

A problémák azért vannak, hogy kimozdítsanak a komfortzónámból és hogy tanítsanak nekem valami újat.

még mindig én

Szerencsére végül elkészült a könyve, és remélhetőleg sok jó olvasót szerez majd. Ugyanakkor általa tanultam is, nem csak emberségből – bár ő és a kollégám is extratürelmesek voltak hozzám, ezért innen is ezer köszönet. Azonban a helyzet magával hozta a kreatív megoldások, más lehetőségek keresését, mint amit addig megszoktam. Szerintem bővültek a reziliens, azaz a visszapattanási képességeim – persze még biztosan van mit szélesíteni rajtuk. Emellett pedig az is letisztult bennem:

A probléma segít megismerni önmagamat és a másikat is. Ez sokszor életmentő lehet.

csak nem hagyom abba

Bizony-bizony, sokszor a fejünkben harsogó, piros fényű vészvillogók nem ok nélkül nyomják a dudát. (Mekkora képzavar! Marad.) Sajnos nem mindig hallgatok a megérzéseimre, és aztán csodálkozom, hogy rosszul járok. Mindezt azért, mert nem naiv vagyok, csak mindig megadom az ártatlanság vélelmét (és sokszor a második esélyt is). Nem mindegy! Az emberek nagy része vissza is él vele. (Na, de aztán többedik esély nincs.) De a gond nem itt van, hanem hogy sokszor egy munka elején látható, ha később valamilyen gond lesz az ügyféllel vagy a feladattal – a technikai gondok nem kiszámíthatók -, mégis belemegyek. “Majd én megoldom, megjavítom, én hatok rá, velem nem lesz szemét, én nem fogom utálni vagy unni a történetet, nekem sikerülni fog.” Aztán nem úgy történik. Ismerős, igaz? (Persze lehetnek kivételek, csak az ritka.) Ezért nem árt jól kiismerni magunkat, mert akkor könnyedén kiismerhetjük a másikat is.

Türelem.

mindenki

Nem baj, ha elsajátítjuk ezt is – persze csak egy szinten belül. Hogy hol van a szint széle? Ez mindenkinél változó. Nálam általában nem maradnak meg a mérgező személyiségek, a hátba támadó emberek és az energiavámpírok. Alapjáraton inkább az a gond, hogy túl türelmes vagyok, lásd fent, így aztán előfordul, hogy ez a három csoport egy darabig gondokat okoz nekem.

De csak egy darabig.

én

Aztán újult erővel csapok a lecsóba, és azt a munkaterületeim minden részére értve írom. És a válasz: azért csinálom, mert szeretem, és mert minden tapasztalattól eltekintve töretlenül hiszek a jóban. A szöveggondozás esetén mindig jön egy kedves ügyfél, egy szuper könyvalap, ami aztán feledteti a keserű perceket.

Mert jó dolgom van: az a munkám, hogy olvasok. :)

megint

Fotó: www.depositphotos.com

Hírdetés