1920. Száz éve történt, de mintha ma lett volna. Aki magyarnak születik, száz éve mindig letörik 2/3 darab a szívéből. De mindegy már, megtörtént, nincs értelme ácsingózni valami után, ami sosem lehet a miénk.
Belegondolva, soha nem is _volt_ a miénk. Minden, amit birtokoltunk, az osztrákokkal együtt tettük, az ő fennhatóságuk alatt, az ő (kalapos) koronájával és tovább egészen IV. Károlyig, akit később magával ragadott az akkori pandémia.
Van, ami ugyanaz marad, nem változik. Miközben semmi nem lesz már ugyanaz.
2020. Azt hisszük, a miénk, megillet minket, alanyi jogon jár, hogy nagyobbak legyünk, tágabb legyen a terünk; tágabb, mint négy fal, mint hegylánc vagy tenger.
Az én Trianonom a két falcsontom között lakik, lassan már öt éve.
2015-ben írtam meg az akkor kibontakozott családi legendáriumból felépülő történetet, az Emlékkönnyet. Idén elhatároztam, hogy ha esik, ha fúj, papírkötésbe borítva kiadom.
Tisztában vagyok vele, hogy ez a kis betűszegregátum csak nekem, az írónak lehet igazán fontos. Senki nem szeretheti jobban a dédelgetett, nevelgetett, fájdalommal szült történetet, csak az, aki életet adott neki. A múlt nemzette, a jelen hordja ki, és csak a jövőben bízhatok, hogy egyben, egészségesen a világra hozza.
Ez az én személyes, külön bejáratú Trianonom. Küzdök érte, ameddig csak élek.
Most kinyitom a határokat…
Tündérkert is megemlékezett róla
M.G. Brown elolvasta és így értékelte
Rendeld elő az Emlékkönny 2020-as kiadását 20% kedvezménnyel!
Könyvmogul
Libri
Bookline
(Ez a bejegyzés nem tartalmaz mindent. Talán majd egyszer a teljes háttértörténetet leírom.)
Könyvek sorban 