Én édes Angliám

Nem, ez nem egy újabb bedekker-indító, bár lehetne, mert speciel töltöttem egy hetet Angliában még réges-régen, talán majd egyszer megírom, de most megint könyvekről lesz szó. És milyen létfontosságú könyvekről! Ha kihagytam volna őket, talán ma már hiányozna belőlem egy fontos darab, és ezt komolyan írom… Azt hiszem, gyógyíthatatlanul beleszerettem ebbe a különc szigetországba, és újra el akarok menni oda, de megint nem az utazásról van szó, mint inkább könyvekről. (Na jó, talán London megint bakancslistás… meg Skócia is!) Eh, hát szólj rám, hogy ne magyarázzak félre, hanem csapjak a pásztorpitébe! ;)


Tomcsik Nóra: Az új idők hősei (A változások kora 3.)

Szilveszter estéjén kezdtem el a könyvet, és esti olvasó időszakokkal még vízkereszt előtt be is fejeztem. Olvastatta magát, mint az első két rész, és azon kaptam magam, hogy amikor nem faltam a sorokat, akkor a sztorin töprengtem. (Egy elég zizi értékelés olvasható tőlem a Molyon, és külön megtisztelő, hogy pont az enyém volt a 10. Így most a könyv a szerintem nagyon is korrekt és érdemes – remélhetőleg csak növekvő – 97%-on áll. :) )

Elsőnek az ajánlás, ami ismét szíven ütött:

…mindenkinek, aki
küzd, aki sosem adja fel.
Ők mind igazi hősök.

Igen! Ez így van!

Hadd kezdjem a legkedvencebb kedvencemmel, aki még mindig George McAdams, azóta is olthatatlanul… :)

– A munkámat végzem – felelte George élesen. – A németek is emberek, nekem pedig az a dolgom, hogy segítsek. Lövöldözzenek csak egymásra, nem érdekel! De ne várja, hogy különbséget tegyek ember és ember között!

A háborúnál egy rosszabb van, a bennünk dúló harc. Családon belül elfojtott indulatok összessége, amikor elszaladunk egymás mellett és elvétjük az igazi célt.

Túl régóta nem beszéltek már őszintén. Túl sok volt már a ki nem mondott sérelem.

Sokszor nagyon komoly bombatámadás szokott ilyenkor jönni az élettől… Senki ne várja meg!

Nem mintha kiábrándult volna a világból, sőt, épphogy szerette kiélvezni az élet minden pillanatát, de már eleget látott ahhoz, hogy tudja: mindig lehet rosszabb.

És tényleg. Ámbár…

Egy pillanatra szabad volt. Egyetlen pillanatra.

Az ilyen pillanatokért érdemes élni.

De aki burokban él, azzal mi lesz, ha kipukkasztják a szappangömbjét?

Még emlékezett, mennyire óvták mindig mindentől, mert egy úrilány sosem piszkolja be magát, a bőre mindig puha, sosem fáradt, és mindig mosolyog. Azt azonban nem mondták, hogy egyszer majd eljön a háború…

Egy epikus dupla mondat:

Ez a romba dőlő, lángokban álló világ, ahol forradalmakat robbantottak ki, lázadásokat szítottak, cárok és királyok uralmát döntötték meg. Kétség sem fért hozzá, hogy ezekben az időkben veszélyes arisztokratának születni.

Charlotte sokszor helyettem osztotta meg a gondolatait:

Maga férfi. Maguknak mindig könnyebb.

Bár itt nem volt igaza, mivel a háború leginkább pont a férfiakat nyomorította meg, de rajtuk keresztül a nőket, gyerekeket is.

A legfontosabb, ami összezavarja a háborúzó feleket:

Tudta, hogy bármelyik lehet ellenség, de éppúgy szövetséges is, csak ki kellett derítse, ki hová tartozik.

Ellentétben a másik legfontosabbal, ami pedig pont, hogy kisimítja a meggyűrődött világ ábrázatát, és ennél több szó nem is kell:

Akármilyen harcot is kell megvívnod, vagy szenvedést kiállnod, sose feledd, hogy nincs elveszve minden, hogy van, aki téged leírhatatlanul szeret.


Sarra Manning: Londonban bármi megtörténhet

LONDON
Egy nagyváros, ahol nyolcmillió ember lakik. Nyolcmillió élet. Nyolcmillió történet.

Augusztus végén olvastam ki ezt a regényt, de sokáig képtelen voltam írni és beszélni róla, mert egy elég mély benyomást tett rám. Nem feltétlen maga a történet, inkább a körülmények, melyek körbevettek az olvasás során. Legyen elég annyi, hogy Sarra könyve, és főhőse, Sunny (Sunshine Williams) egy missziót vitt véghez: életben kellett tartania valakit – engem és másokat egy adott pillanatban. Sikerült neki, amiért örök hálám az írónőnek.

Ain’t no sunshine when (s)he’s gone…

Hogy erre más könyv is képes lett volna, vagy csak ez, nem tudom, és nem is akarom megtudni.

De vajon egyetlen éjszaka megváltoztathatja-e az ember életét? Azt hiszem, igen. Vagy legalábbis megváltoztathatja az irányt, amerre az élete tartott.

Egy biztos: jókor olvasni jó könyvet létfontosságú, ezt jegyezd meg, kedves olvasóm! Soha nem tudhatod, melyik könyv az, ami annyira inspirál, hogy életet mentsen vagy adjon, vagy elvegyen.

Erős vagyok, és hiszek magamban.

Londonban bármi megtörténhet – ahogy Budapesten, vagy Balmazújvárosban, vagy Grenoble-ban, Rabatban és Oszakában is.

Az, hogy egyszer az életben kiállok magamért, szerintem fantasztikus jutalom.

Akkor így értékeltem a Molyon, most pedig megpróbálom belőni szűk fél év távlatából, hogy utólag hogyan látom a könyvet. Ha tehetem, majd újra el fogom olvasni. Pedig nem vagyok célcsoport, annak ellenére, hogy sok minden klappolt, ami miatt bőven érezhet(t)em magam Sunnynak.

Csodálatos érzés, hogy nem érdekel, mit gondolnak rólam az emberek. Bárcsak már évekkel előbb rájöttem volna.

De a benne megbújó, chickliten túl mutató értékek ott vannak, és érzésem szerint nem találtam még meg mind. Főleg a végén, amikor a szálak összeérnek és lenyugszanak a kedélyek, a fő- és mellékhősök pedig a nagy munka előtt szusszannak egy kicsit.

London, szeretlek.

Reklámok