“Nem vagyunk konkurenciák, választási lehetőségek vagyunk” – szükséges a könyvkiadás megújulása

Kis kiadók, nagy kiadók…?

Magyarországon számos nagy, és rengeteg kis könyvkiadó van, illetve a határon túli magyar viszonylatban is van jó sok. Velük leginkább az Ünnepi Könyvhéten szembesülhetünk, de a nemzetközi kiadók mellett is megjelennek a Könyvfesztiválon. Ám mégis csak néhányat tudunk felsorolni, akiket ismerünk. Könyvmolyképző? Libri? Álomgyár? Atheneum? Móra? Kossuth? Animus? HVG Könyvek + Junior? Rájuk gondol az ember először, ha kiadókról beszél, persze ennél sokkal több van, akiket megemlíthetnék, de hirtelen ők jutottak eszembe. Nekik köszönhetjük a rengeteg könyvet, amelyek boldoggá teszik egy könyvmoly életét, és ezért hálásak is vagyunk nekik (függetlenül attól, hogy néha igen vegyes a felhozatal, viszont bőven lehet válogatni és jót is találni a könyvek között).

A tízmillió író országa

Szoktuk mondani, hogy 2018-ra – erős túlzással élve, de – a tízmillió író országa lettünk, mert mostanában már bárki adhat ki könyvet, aki talál kiadót, vagy akit kiadó talál meg – sőt, már kiadó nélkül, úgynevezett szerzői kiadásban is publikálhatunk. Vagy ha máshogy nem, ott az internet: a Wattpad, de a Facebookra, blogokra, sőt még a Molyra is lehet kitenni írásműveket. (Az már más kérdés, milyen minőségben, szerkesztve vagy szerkesztetlenül kerülnek-e ki.)

Miért van ennyi kiadó?

Jó kérdés, talán mert van kereslet rá. És ez nem baj, sőt. Meg kell teremteni a lehetőséget, hogy az írók a kiadókon keresztül elérjék olvasóikat, mint egy csatornán keresztül. Úgy néz ki, hogy haladhatunk efelé, ha minden jól megy, csak ez egy hosszú távú projekt lesz. Mint az íróság maga.

Mennyi esélye van fennmaradni egy kicsi kiadónak?

Ez kérem, rajtunk múlik, nemcsak az írókon, de az olvasókon is. Amúgy – okulva az Ulpius Ház és az Alexandra bukásából – pont ugyanannyi, mint a nagy kiadóknak. Ha nem az a cél, hogy ellehetetlenítsük a másikat, akkor ez szinte a nullára redukálható, nyilván nem számolok most a veszteséges üzleteléssel vagy a kontraproduktív cégpolitikával, mert azt nem váltja ki semmi, csak egy gazdaságosabb hozzáállás és marketingterv, de ez most nem a témánk része. (Ehhez nem értek, nem is írok róla. :) )

Mi köze lehet két kiadónak egymáshoz?

Például az író. :)

Részemről a megtiszteltetés, de tavaly-idén két kiadó születésének lehettem tanúja és szereplője. A Mogul Kiadó már korábban megalakult, de vezetőjével, Annie-val múlt nyáron ismerkedtem össze, és így kerültem szerzőként hozzájuk. Nélküle nem lennék most ott, ahol vagyok, nagyon sokat köszönhetek neki. Egy év alatt többet értünk el együtt, mint előtte éveken keresztül egy másik kiadóval (nem nevezem meg, nem célom degradálni, isten ments), és nagy reményeink vannak afelől, hogy ez csak tovább tart, és határ a csillagos ég. A Könyvmogul webáruházán keresztül a könyveim minden eddigi megjelenésükben elérhetőek. A New Line Kiadó webáruháza pedig nemrégen indult, egyelőre e-bookok forgalmazásával foglalkozik, itt is a vezető, Noémi a kapcsom, akin keresztül az elektronikus kiadványaim terjedhetnek. Miközben persze mindkét helyen más-más akciók, kedvezmények vannak, összekötöm őket, de mellette nagyon sok könyv csak az egyik vagy a másik kiadónál érhető el. Igazából itt mind a két kiadót igyekszem előrébb mozdítani, amennyire tőlem telik.

Hogyhogy nem egymás konkurenciái?

Ezt sokan nem értik, ezért meg kell magyaráznom.

Annyira sok a kiadó, és még több az író, hogy nincs már olyan, hogy konkurencia. Mivel nincs monopólium sem, annak ellenére, hogy néhány “nagykiadó” vonzza magához az olvasóközönséget, mert anyagi hátterük, marketingeszközeik és embergárdájuk megengedi. Ami szuper, csinálják csak, hiszen a lényeg az olvasás, az olvastatás. De valójában sokkal gyorsabban olvasunk, mint ahogy egy mű elkészül, ezért sosem lesz elég a könyvekből. Amíg lesz olvasó, addig lesz író – kiadó -, és így olvasnivaló is.

Ha minden igaz, lassan már elérünk oda, hogy könyv folyjon mindenhonnan, és ez nagyon jó. Nyilván ezzel együtt kicsit fel is hígul a szféra, mert a szerzői kiadások befogadása magában hordozza azt, hogy szerkesztetlen példányok kerülnek ki, de az a meglátásom, hogy idővel ezt is ki lehet küszöbölni, ha az írók pénztárcabarát, de ugyanakkor profi szerkesztői munkához jutnak. Nyilván ez igény kérdése, az apparátus azonban már létezik. (Hazabeszélek, mivel foglalkozom szerkesztéssel is.)

Hadd világítsam meg a kajáláson keresztül…

A kiadók olyanok, mint az éttermek, az írók pedig mint a menüsor, könyveik pedig az ételek. Nem vagyunk konkurenciák, választási lehetőségek vagyunk.

Aki elmegy a Gundelba, az elmegy a Siposba is, és aki szereti a gulyáslevest, másodiknak választhat rántott pulykamellfilét rizibizivel, aztán egy tiramisut… és így tovább. Az is lehet, hogy az egyik étteremben ez a finomabb vagy olcsóbb, a másikban pedig az. Aki olvas svéd krimit, az Nesbø mellett elolvas mást is, esetleg egy magyart, illetve aki szereti az én könyveimet, az általában a teljes repertoáron végigmegy – és vagy ízlik neki, vagy nem, de elolvassa, és várja a következőt, vagy megpróbálkozik a következővel. Aki meg nem olvas, mert utálja, amit írok, az megy, és más írók műveit keresi, mert van bőven, széles a paletta, és ez jó.

Mindig fognak minket olvasni, hogyha mindig írunk, és ha valamelyik könyv nem sikerül, az kiesik ezen a rostán, de akkor tanulni kell, fejlődni és írni tovább.

Új szelek fújnak

A kiadók monopolhelyzete egész egyszerűen elavult. Az olvasóért vagyunk és alkotunk, ezért a kiadóknak is ezt a felfogást kellene követniük. Remélem, hogy hamarosan mind többen leszünk, akik összefogunk, hogy az olvasóinknak minél jobb és élvezetesebb olvasmányokkal szolgálhassunk. Én bízom benne, hogy ez az összefogósdi egyre több írónak, kiadónak az eszébe jut, én mindenképpen támogatni fogom.

Imádom a könyveket

Ez a mozgalom egy nagyszerű csapat, akik tavaly elhatározták, hogy kiadótól és íróbázistól függetlenül egyszerűen csak imádni fogják a könyveket. Most már több mint 20 ezres tagsággal bírnak a Facebookos csoportban, és rajtuk keresztül számos szerző találkozhat az olvasóival. (Vannak persze más kezdeményezések is, akiket ugyanúgy nagy tiszteletben tartunk, most egyelőre csak az IK-t emeltem ki, mint összefogó közösséget.)

Az újhullámos írók hiszekegye

(köszönet az ötletért Isabel Healian Rose-nak!):

Hiszek az együttműködés erejében és az olvasás, az olvasók szeretetének közösségében. ^_^

Hiszek az írás hosszú távú, több száz, akár ezer évre nyúló szolgálatában. ^_^

Hiszek a betűkben rejlő varázslat, a MESE teremtő hatalmában. ^_^

Hiszek az írás felelősségében, az író komoly munkájában, szívének mélységében, az olvasó szomjas lelkében és mindannyiunk életének legapróbb részletéig fontos művelődés szükségességében.

Az írók olyanok, mint az éttermi menüsor, a könyveik pedig, mint az ételek. Mindig fogja őket olvasni valaki. Aki pedig tőlük olvas, az mástól is fog.

Nem vagyunk egymás konkurenciái, sem aspiránsai.
Egymás inspiránsai vagyunk, és az olvasók szolgálói.
Az írás nem verseny, hanem szolgálat.

Én hiszek ebben.

(Robin O’Wrightly)

Reklámok

“Nem vagyunk konkurenciák, választási lehetőségek vagyunk” – szükséges a könyvkiadás megújulása” bejegyzéshez egy hozzászólás

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.